Nem is tudom, hogy erről a filmről mit is mondhatnék. Gondolom mindenki emlékszik a columbine-i középiskolai mészárlásra. Akkor szerintem nem is kell elmesélnem a történetet, hogy miről is szól a film!

Úgy gondolta az HBO Films, hogy megér 72 percet ez a történet. Művészfilm vagy dráma? Nem is tudom! Figyelembe véve a vonatott részeket, többi szereplő szemszögéből nézve a történetet, 20-20-20 perces snittek, hosszúnak tűnnek. Néhol azért leköti a néző figyelmét. Miközben az egyik főszereplő fiú zongorázik, közben szoba társa pedig lövöldözős játékkal játszik. Elvégre szeretem az olyan filmeket, amik különböző szemszögből közelítik meg a dolgokat. 

Szerintem a rendező így próbál szimpátiát kialakítani a nézők és valamelyik szereplő(k) között. Azért mutatja be így a dolgokat. Minden csak megközelítés kérdése. 

Természetesen az emberbe felmerül a kérdés: "Miért elefánt?" Azért, mert az elefánt soha nem felejt. Ők sem felejtették el, hogy osztálytársaik, iskolatársaik, hogyan viselkedtek velük. Talán nem lettek volna ilyen lelki nyomorultak, hogy neki álljanak mészárolni az iskolába. Nekem sem volt egyszerű középiskolában, de mégis túl tudtam lépni a dolgokon. De ez még is Amerika, a nagy Amerika. Ahol az emberek anti-depresszánsokon élnek és gyors éttermi koszton, ahol a csillogás vagy a nyomor marad. 

Amikor ilyen eset történik Amerikában mindig megpróbálják valamire ráhúzni TV, zene, képregények, számítógépes játékok. És mire valók a pszichológusok, kérdem én?! Egy csendes, elzárkózott, kiközösített diáknál nincsen rosszabb, főleg ha nem fordulhat senkihez. Magába folytja a dolgokat és előbb-utóbb robban és rosszabb esetben ezek lesznek a következmények.

Mindenki írja, hogy ilyen meg olyan "király!" ez a film. Szerintem egy átlagos film, jobban is meg lehetett volna csinálni. Kevés párbeszéd, hosszú snittek, átlagos amerikai diákok. Mindenkinek nagyjából iskolai tevékenységébe bele kukkanthatunk. Jobban is meg lehetett volna csinálni.

Belegondolni borzalmas, hogy ez tényleg megtörtént. Nem tudom, hogy hogyan lehet ilyen hidegvérrel mészárolni. Egyszerűen felfoghatatlan! Kell egy kis idő, hogy az ember megeméssze ezt a filmet! Nem egyszerű! Kis időnek el kell telnie, mire az ember felfogja, hogy mi is történt, mit is látott!

10/8

"Ne nézz vissza!" Ez a film is egy olyan, amit szerintem moziba nem nagyon néznének meg az emberek, lehet, hogy még DVD-n sem néznék meg. Embere válogatja! Szeretem Monica Bellucci filmjeit, gondoltam ez sem maradhat ki. Bár a "Visszafordíthatatlan" című filmet semmi pénzért nem nézném meg, esetleg úgy, ha azt a bizonyos 15 percet nem kellene végig néznem. Na de ne tereljük a szót nézzük miről is szól a film:

Egy Párizsban élő családos nő furcsa dolgokat kezd maga körül észlelni, mintha nem is maga lenne. Rájön, hogy 8 éves kora előttről nincsen semmi emléke. Ezért elkezd egy regényt írni azokról az évekről, elkezd kutatni hátha talál valami. Elutazik Szicíliába Úgy érzi, hogy ott utána tud járni a dolgoknak. Nem tudja, hogy megbolondult-e vagy sem. Természetesen nem maradunk le a 8 év körüli visszaemlékezésekről sem.

Hát, igen-igen! A történet érdekesen hangzik, de a film zavaros. Azt sem tudom, hogy milyen kategóriába sorolhatnám! Dráma, thriller, horror, misztikus? Szerintem inkább dráma meg esetleg thriller, de semmiképpen sem horror!

Ez egy nehéz film. Mindenesetre figyelni kell rendesen. Sophie Marceau és Monica Bellucci jól játszanak. A rendezés is jó, női rendező, amiből kevés van. Egy-két filmet láttam, amit nők rendeztek, ahogy észrevettem női rendezők olyan dolgokat is észrevesznek, amit a férfi rendezők bele sem tennének. Lehet, hogy a férfi rendező bele sem rakna x dolgot a filmbe, míg női szemmel az lenne a kulcsmomentum az egész történetben. A produkció eléggé nemzetközire sikeredett: francia, olasz, dán, belga és luxemburgi.

10/7

13 éves voltam, amikor ezt a filmet először láttam a moziba. Nagyon megszerettem. 13 évesen az is tetszett, hogy nem az a tucat, amerikai maszlag volt. Rendezés, színészek, zene, történet minden egyedi volt. Előtte ilyen filmet nem láttam.

Lola és Manni egy pár. Egyik nap Lola kétségbeesett telefont kap, Mannitól, hogy segítsen neki, mert bajba került. Manni, a gengsztereknek dolgozik. Az lett volna a feladata, hogy 100.000 márkát (a film 1998-ban készült az euró bevezetése előtt), kelljen délben átadni a főnökének, de mivel a metrón beparázott a rendőrök látványától, ezért gyorsan leszállt, közbe bevillant a kép, hogy a táskát fent hagyta a metrón, amit egy csöves sikeresen meg is talál. Manni-nak 20 perce van, hogy ezt az összeget átadja a főnökének, felhívja Lolát. A lánynak semmi ötlete sincs, hogy mit lehetne tenni, ezért elkezd futni, hogy megmentse barátját.

Tom Tykwer 3 szempontból közelíti meg a filmet. Azt is mondhatjuk, hogy mindig ott van az a "mi lett volna, ha...". A film alatt teljesen jól érezhető, hogy egy-egy apróbb cselekedetnek mekkora súlya van, még ha mi észre sem vesszük. Bizonyos dogok az adott pillanatban dőlnek el. Mindig is úgy álltam hozzá a német filmekhez, hogy "Nem szeretem!", "Mi ez?", "Nem akarom megnézni!". De ez a történet valahogy érdekelt! Ezután a film után már pozitívabban álltam hozzá a német alkotásokhoz. Igen, vannak jó filmek, amiket érdemes megnézni. Észrevettem én is, hogy a többség, úgy áll hozzá a német filmekhez, mint én régen! :-)

"Minden nap, minden pillanat, ezer döntés,
fuss és változtass az életeden!"

A film pörgős, nincsenek benne vontatott unalmas részek, vágás, rendezés, zene, kamera beállítás tökéletes. A film olyan hatást kelt, mintha egy videoklipet néznénk. Egy 81 perces videoklipet. A zenét is ők keverték ki (Tom Tykwer, Joachim Król), mindent ők csináltak, ami szerintem nem mindennapos! "A lé meg a Lola" (de rossz magyar cím!), a színészeknek is meghozta az ismertséget nem csak Németországban, hanem külföldön is. Tom Tykwer és Franka Potente a későbbiekben is dolgozott együtt "A harcos és a hercegnő" című drámába. Moritz Bleibtreu, pedig "A kísérlet" című film kapcsán lehet ismerős. 

A film, anno az Arany Medve-díjra is volt jelölve. Továbbá számos nemzetközi film fesztiválon nyert. Attól függetlenül, hogy 1998-as ez az alkotás, nálunk csak 2000. májusában mutatták be. A filmzenét is csak Németországból lehetett megrendelni (ahogy én is tettem, pedig nem szeretem az ilyen zenéket, de ez adja magát), itthon maximum 1-2 példányt lehetett elvétve megtalálni. Ha meghallgatod a filmzenét az egész film lepereg előtted. Nagyon összeszedett, nagyon jó, hibátlan film!

Ez a film sok mindenkinek nem tetszik, mert csak annyit szűr le belőle, hogy "ez a hülye nő itt meg rohan, három snitten keresztül". És te vajon megtennéd-e ezt, azért, aki fontos neked? De itt nem ez a lényeg, az ilyenek általában nem is veszik a fáradtságot, hogy megnézzék! 

10/10

Főszerepben James Franco, és szinte csak James Franco. A többi szereplő, akik úgy kb. két-öt perc erejéig felbukkannak, eléggé elhanyagolhatók.

A film 2010-es, de ’03-ban játszódik, ugyanis igaz történetet dolgoz fel. Az egész a helyszínt illetően hasonlít A fülkére, mert az is úgy 85%-ban egy helyen játszódik. Szóval, adott ez a srác, Aron (James Franco), aki mérnök, de a hobbija ilyen… hát, elég vegyes, kezdve a hegymászástól a túrázáson át a mountain bike-ig úgy minden, ami természetközeli, kemény és kissé veszélyes.

Szóval, ebben a filmben rengeteg eseménnyel nem fogunk találkozni. Aron épp mászna valamerre, mikor az egyik nagyobb szikladarab, amire rálép, kiderül, hogy ingatag, leesik, és a kő odaszorítja a jobb kezét a sziklához. És kezdődik a hat napon át tartó tömény szenvedés. A forgatókönyv író is, Danny Boyle és Simon Beaufoy Aron Ralston segítségével nagyon odatették magukat. Mármint, személy szerint nagyon hitelesnek találtam James Franco alakítását, és ahogy folyamatosan változott. Először még gondolkodik, hogyan másszon ki a csávából. Tervezget, reménykedik. Utána feladja, megölné magát, de nem tudja, mert nincsen hozzá eszköze. Utána valami hirtelen megint reményt ad neki, ami miatt próbálkozik, és megint fuccs. Megint kiakad. Aztán már nevetgél, annyira kiakadt, utána képzeleg a vízhiány következtében, majd valahogy elszánja magát, és megmenekül. Eltöri a karját, és az életlen késsel széttrimbálja a húst. Elindul, találkozik néhány emberrel és kijut a pokolból.

Aron ezeken a hullámvölgyökön átmenve rájön néhány nagy igazságra, nekem itt amúgy némi sors-érzésem támadt, de nem negatívan, hanem úgy, mintha A titok úgy becsengett volna. Mármint, rájött, hogy egész életében minden tett, minden gondolat, minden jó és minden rossz ide vezette. Hogy mindez miatta van. Hogy találkoznia kellett ezzel a sziklával. Nagyon nehéz erről a filmről bármit is írni, mivel elég intenzív érzelmeket jelenít meg, és hát a szavak azért elég távol állnak ezektől. Nagyon megrengető film, pedig aztán tényleg nem szól konkrétan „semmiről”, mert hát csak ott van a sziklánál és szenved. De egyszerűen fantasztikus. Azt is nagyon szeretem még, hogy a végén kiderül, Aron még mindig folytatja a hobbiját. Csak elővigyázatosabb, de nem gubózott a félelembe. Hanem legyőzte.

Brad Pitt és Edward Norton egy David Fincher műalkotásban. Nevén nevezve: Harcosok klubja.

1999-es készítésű, szerintem egyszerűen zseniális film. Talán az eleje kissé elvont lehet, de mondjuk, akik szeretik az Eredetet, azok ezt is imádni fogják. Már ha nem látták, mert abszolút alapmű. Chuck Palahniuk műve alapján készült a film, aki egyébként homoszexuális volt és kissé beteg, az előbbi meg is látszódik a filmen, bár sok kritikus bele akarja gyömöszölni a nemiidentitás-zavarát az alkotásba.

Edward Norton, akiknek rengeteg neve van, mint Cornelius, Rupert, Travis stb. de az igazit nem tudjuk meg. A srác szerencsétlen inszomniás, és hogy ezt kezelje, csoportfüggő lesz, és a rengeteg hazudozással kissé szánalmas lesz a pasi. Na, ott ismerkedik meg Marla Singerrel alias Helena Bonham Carterrel, aki alaposan belekavar a képbe. Így valamennyire a csoportfüggősége leredukálódik, majd jön a megváltó, Brad Pitt képében, akivel összehaverkodik a repülőn, majd mire hazamegy Norton, a lakása a tűz martalékává vált. Ezért felhívja Brad Pittet, aki szöges ellentéte Nortonnak, mellesleg az ő nevét tudjuk, Tyler Durden. A lényeg, hogy vele alapítja meg a Harcosok klubját ésatöbbi.

Először is, a történetet magát mindenki megfogja ismerni, miután megnézi a filmet. Mellesleg erősen ajánlom, hogy megtegye, bár az első húsz perc talán elvont lehet egyeseknek. Egyedi képhatások vannak benne, meg három pénisz is, de ez csak mellékes. David Fincher ezzel akarta bemutatni a média rejtett manipulációs hatását. A filmben nagyon kevés az igazság, értem ez alatt a házkészítésű robbanószerek előállítását. Egyik kedvenc motívumom a filmben az Anya vagy Apa megszemélyesített valamilye, mint vers. Pl. Anyu mardosó féltékenysége vagyok. Szerintem abszolút eredeti. Bradd Pitt filozófiája elég sötét, bár ijesztően sok benne a ráció. Vallja, hogy a mélypont után lehet csak felszabadulni, az önpusztítás és a rombolás útján.

Egyszemélyes, magányos terroristaként kezdi a mozgalmát, a ráklevesbe pisál, lefingja a krémest, rátüsszög a salátára és a gombakrémlevesbe, hát… érdekes dolgokat tesz. Félállásban mozigépépszként dolgozik, így a családi filmekbe fincsi erotikus jeleneteket csempész bele. Tyler eléggé beteg egy fazon, de ismétlem, az ijesztő az, hogy sok az igazság. „A fogyasztói társadalom melléktermékei vagyunk…” vagy épp „Amit birtokolsz, az birtokba vesz…” és hasonló tartalmas igazságok.

Tyler végül is maga köré gyűjt rengeteg hívőt, mert ők vallják, hogy „Hiszek egy Tyler-ben”. Mindenki önértékelését a földbe döngöli, megalázza őket, és tudatosítja velük, hogy ők semmik és semmit sem érnek stb. Az egésznek valahol mégis egy nagy család feelingje van, mert mindenki törődik a másikkal a maga érdekes módján.

Én személy szerint imádom az intro zenét.

Ha Amélie csodálatos élete könnyű volt és lágy, a Sztalker sok mindennek nevezhető, de annak biztosan nem. Könnyed indítás után végre belecsapunk az igazán kultikus filmekbe, amihez komolyan kell gyomor, hogy valaki végig tudja ülni.

Őszintén szólva, mikor először láttam, elaludtam rajta. Nem azért, mert annyira unalmas lett volna, szimplán csak fáradt voltam, és ahhoz az idegállapothoz a film túl komoly és túlságosan figyelni kell rá. Két és fél órás tömény alkotás, teletűzdelve rengeteg filozófia momentummal. Átvitt értelemben feltett kérdések, kijelentések, jelenetek, melyek fontosságát nem kevesebb jelzi, mint azoknak öt percen keresztül történő bemutatása.

Az abszolút kedvencem a vége. Mikor már azt hinnéd, kész, felállhatsz sajgó fenekedről, nem. Mert az utolsó húsz percben annyi a fontos momentum és a rengeteg izgalom, hogy nem tudod hova kapkodni a fejedet. Először csak egy 10 perces felvétellel kezdjük, amikor két férfi ül egy helyben, őket víz veszi körbe, először távolodunk, majd kicsit közelítünk, valami elsötétedik, valami felvilágosul. Utána egy kis képfrissítés, egy úszó hal, amit lassan fekete olaj eltüntet. Majd egy nő, aki sétál a parton öt percig, utána az utolsó öt perc, míg a fickó az ágyban fekszik, beszél valamit, és a nő ápolgatja.

1979-es film. Tehát így álljuk hozzá. Ráadásul orosz. Tehát még inkább így. Ahhoz képest, hogy több, mint három évtizede készült, még mindig jelentős a sci-fik sorában, amit Andrei Tarkovsky rendezett, de ismételten mondom, ezeket az infókat bárhol meg lehet nézni, ráadásul felsorolni is unalmas, mert az ember szeme úgyis csak átsiklik felette. A film a Zóna körül forog, és a Sztalkerek körül, akiknek az a feladata, hogy embereket vezessenek el a Zónába, de ők maguk nem léphetnek be. A Zónában a normális fizikai törvények nem léteznek többé, és van még egy nagyon klassz hely, a Szoba, ahol minden legféltettebb és legmélyebb álmod valóra válik.

Nos, dióhéjban a film arról szól, hogy a szenvedő Sztalker egy Írót és egy Professzort vezet el a Zónába, mindegyik saját karrierjének felívelését várja tőle. Az Író ihletet kap, a Professzor pedig megcáfolja a Zóna csodáját. Nos, nagyjából a film erről szól. Szerintem alapjáraton eléggé érdekes, már aki képes befogadni az alternatív dolgokat is, aki mondjuk szereti Nietzsche-t vagy Schopenhauert, az a Tarkovszkij-i elvont gondolatokat is imádni fogja. Tény, hogy eléggé fárasztó a két és fél óra, talán elsőre az a legjobb, ha részletekben nézzük meg, mert rengeteg benne az információ, ezért az is ajánlatos, hogy ne este álljunk neki, különben – mint én is – elalszunk rajta. Sajnos a művet még könyvben nem olvastam, de mihamarabb pótolom, mert úgy sejtem, a sztori sokkal érthetőbb, ha az ember előtte már megismerkedett vele nyomtatott formában.

Többet igazán erről nem tudok mondani, a mellékelt videó is mutatja, hogy bizony ilyen jelenetekre bőven számíthatunk, de ha nem is nyeri el a tetszést, az biztos, hogy alaposan kitágítja az érdeklődési kört.

Akadnak dolgok, amiket az életben egyszer mindenképp kipróbálsz. Berúgsz a haverjaiddal, rád erőltetnek egy szál cigarettát, elesel a buszon, eltörik a lábad, koncerten kábítószerezel, perverz hajlamaidat a világ fűből való kémlelésében éled ki stb. Nos, akadnak olyan filmek is, amiket egyszer mindenképp meg kell nézned.

Amélie csodálatos élete alias Le Fabuleux destin d’Amélie Poulain.

A csoda 2001-es, csupán 5 Oscar-díjra jelölték, 51 díjat zsebelt be, mint például három Európai Film-díj és 46 egyéb más jelölés. A film főszereplője A Da Vinci-kódból ismert Audrey Tautou, a rendező Jean-Pierre Jeunet, de ezeket az unalmas adatokat egyébként bárki megnézheti az IMDB-n, de akár a Filmkatalóguson is.

Ami a filmet illeti, nekem nagyon tetszett. De az én véleményre elég óvatosan kell adni, mert elég könnyen lenyűgözhető vagyok. Ami kifejezetten tetszett a filmben az a romantikus vonal. Mármint, eddig ha összvissz három szerelmetes film tetszett, és bizony ez lesz a negyedik. Nem csöpög, igazán kreatív és ötletes, ráadásul inkább csak „háttérszereplő” a fő téma mellett. Érzékeny pontom az ilyesmi, mikor jön egy önjelölt világmegváltó, mert ezeket hajlamosak nagyon klisésre alakítani. De itt azért sem lett elcsépelt, mert a főszereplő Amélie egy igen alternatív, de valós személyiségfejlődésen megy keresztül. Mellesleg hiába a csoda földi helytartója, mert megmarad emberi mivolta. Például az emberekkel nem feltétlenül csak jót cselekszik, hanem a zöldségárust bizony alaposan megbünteti. Folyamatosan betör a lakására és szabotálja az életét, mert egyébként a fickó egy rátarti, gőgös lúzer, aki abból szerzi az örömét, hogy a szellemi fogyatékossággal élő alkalmazottját alázza meg folyamatosan mindenki előtt.

A társaság is elég vegyes, ettől életszerű, bár az a furcsa kis francia vonulat megmarad. Értem ez alatt azt az érzést például, mikor magyar filmet nézel vagy épp koreait. Tudod, hogy ez nem amerikai, mert van benne valami különcség. Persze nem kell ettől ódzkodni, de akinek a gyomra csak a gyors vágású száguldozást, folyamatosan fokozódó izgalmakat tudja csak befogadni, az semmiképp se nézze meg a Psychét vagy a Sztalkert. De nem kell aggódni, ez a film, mivel 2001-es, nem fog bővelkedni rengeteg hosszú, művészi jelenettel.

Ellenben aki teljesen épelméjű dologra számít, készüljön fel, mivel a hősnőnk egyébként egy elég magába fordult személyiség, rengeteg túlkapás és túlreagálást láthatunk. De ettől, mert szegényke kissé dilis, pont illik hozzá ez a világmegváltó szerep, mert abszolút át tudja adni magát annak, hogy ez legyen az élete értelme. Hogy az öreg papesznak, aki egy emelettel lakik alatta, titkon videókat küldözget, mert a fószernak csontbetegsége van, a házvezetőnő, akinek a szája sír még mindig elvesztett szerelme miatt, de Amélie felkutatja a neki címzett leveleit, Apja Anyja halála után még KO-bb lett, mint volt, neki pedig fényképeket készíttet kedvenc kerti törpéjéről a világ minden pontján. A mániákus hipochonder eladó összejön a mániákusan kémkedő vevővel. Amélie pedig megtalálja lelkitársát egy télen Mikulásként, szerdánként szellemvasútban csontvázként, de általában egy szexboltban dolgozó emberben, aki szabadidejében eldobott és széttépett fényképeket gyűjt, amiket összeragaszt. A karakterábrázolás eléggé színesre sikeredett, amitől nekem olyan falusi érzésem támadt, ahol mindenki ismeri egymás ökörségeit.

Abban biztos vagyok, hogy aki csak úgy leül, és a történet figyeli, nem fogja különösebben érzékelni, miért olyan jó ez a film. Vegyük csak például a Mementót. Az sem a történetéért nagy szám, hanem a történet kronologikus újítása miatt. Szóval így álljunk hozzá, ha megnézzük a filmet.

Az utolsó Harry Potter-regény filmváltozatának második felvonása a rajongók nagy örömére sem nekik, sem a laikus, nem Potter-fanatikus közönségnek, de még a kritikusoknak sem okozott csalódást.

Magyar poszter a James Franco főszereplésével készült Majmok bolygójához.

Két Oscar-díjas alkotás egy kilátástalan sorsú 16 éves túlsúlyos harlemi lányról, aki szellemi, fizikai és szexuális bántalmazás áldozata, mindezek mellett még várandós is.