Akadnak dolgok, amiket az életben egyszer mindenképp kipróbálsz. Berúgsz a haverjaiddal, rád erőltetnek egy szál cigarettát, elesel a buszon, eltörik a lábad, koncerten kábítószerezel, perverz hajlamaidat a világ fűből való kémlelésében éled ki stb. Nos, akadnak olyan filmek is, amiket egyszer mindenképp meg kell nézned.
Amélie csodálatos élete alias Le Fabuleux destin d’Amélie Poulain.
A csoda 2001-es, csupán 5 Oscar-díjra jelölték, 51 díjat zsebelt be, mint például három Európai Film-díj és 46 egyéb más jelölés. A film főszereplője A Da Vinci-kódból ismert Audrey Tautou, a rendező Jean-Pierre Jeunet, de ezeket az unalmas adatokat egyébként bárki megnézheti az IMDB-n, de akár a Filmkatalóguson is.
Ami a filmet illeti, nekem nagyon tetszett. De az én véleményre elég óvatosan kell adni, mert elég könnyen lenyűgözhető vagyok. Ami kifejezetten tetszett a filmben az a romantikus vonal. Mármint, eddig ha összvissz három szerelmetes film tetszett, és bizony ez lesz a negyedik. Nem csöpög, igazán kreatív és ötletes, ráadásul inkább csak „háttérszereplő” a fő téma mellett. Érzékeny pontom az ilyesmi, mikor jön egy önjelölt világmegváltó, mert ezeket hajlamosak nagyon klisésre alakítani. De itt azért sem lett elcsépelt, mert a főszereplő Amélie egy igen alternatív, de valós személyiségfejlődésen megy keresztül. Mellesleg hiába a csoda földi helytartója, mert megmarad emberi mivolta. Például az emberekkel nem feltétlenül csak jót cselekszik, hanem a zöldségárust bizony alaposan megbünteti. Folyamatosan betör a lakására és szabotálja az életét, mert egyébként a fickó egy rátarti, gőgös lúzer, aki abból szerzi az örömét, hogy a szellemi fogyatékossággal élő alkalmazottját alázza meg folyamatosan mindenki előtt.
A társaság is elég vegyes, ettől életszerű, bár az a furcsa kis francia vonulat megmarad. Értem ez alatt azt az érzést például, mikor magyar filmet nézel vagy épp koreait. Tudod, hogy ez nem amerikai, mert van benne valami különcség. Persze nem kell ettől ódzkodni, de akinek a gyomra csak a gyors vágású száguldozást, folyamatosan fokozódó izgalmakat tudja csak befogadni, az semmiképp se nézze meg a Psychét vagy a Sztalkert. De nem kell aggódni, ez a film, mivel 2001-es, nem fog bővelkedni rengeteg hosszú, művészi jelenettel.
Ellenben aki teljesen épelméjű dologra számít, készüljön fel, mivel a hősnőnk egyébként egy elég magába fordult személyiség, rengeteg túlkapás és túlreagálást láthatunk. De ettől, mert szegényke kissé dilis, pont illik hozzá ez a világmegváltó szerep, mert abszolút át tudja adni magát annak, hogy ez legyen az élete értelme. Hogy az öreg papesznak, aki egy emelettel lakik alatta, titkon videókat küldözget, mert a fószernak csontbetegsége van, a házvezetőnő, akinek a szája sír még mindig elvesztett szerelme miatt, de Amélie felkutatja a neki címzett leveleit, Apja Anyja halála után még KO-bb lett, mint volt, neki pedig fényképeket készíttet kedvenc kerti törpéjéről a világ minden pontján. A mániákus hipochonder eladó összejön a mániákusan kémkedő vevővel. Amélie pedig megtalálja lelkitársát egy télen Mikulásként, szerdánként szellemvasútban csontvázként, de általában egy szexboltban dolgozó emberben, aki szabadidejében eldobott és széttépett fényképeket gyűjt, amiket összeragaszt. A karakterábrázolás eléggé színesre sikeredett, amitől nekem olyan falusi érzésem támadt, ahol mindenki ismeri egymás ökörségeit.
Abban biztos vagyok, hogy aki csak úgy leül, és a történet figyeli, nem fogja különösebben érzékelni, miért olyan jó ez a film. Vegyük csak például a Mementót. Az sem a történetéért nagy szám, hanem a történet kronologikus újítása miatt. Szóval így álljunk hozzá, ha megnézzük a filmet.
