Brad Pitt és Edward Norton egy David Fincher műalkotásban. Nevén nevezve: Harcosok klubja.

1999-es készítésű, szerintem egyszerűen zseniális film. Talán az eleje kissé elvont lehet, de mondjuk, akik szeretik az Eredetet, azok ezt is imádni fogják. Már ha nem látták, mert abszolút alapmű. Chuck Palahniuk műve alapján készült a film, aki egyébként homoszexuális volt és kissé beteg, az előbbi meg is látszódik a filmen, bár sok kritikus bele akarja gyömöszölni a nemiidentitás-zavarát az alkotásba.

Edward Norton, akiknek rengeteg neve van, mint Cornelius, Rupert, Travis stb. de az igazit nem tudjuk meg. A srác szerencsétlen inszomniás, és hogy ezt kezelje, csoportfüggő lesz, és a rengeteg hazudozással kissé szánalmas lesz a pasi. Na, ott ismerkedik meg Marla Singerrel alias Helena Bonham Carterrel, aki alaposan belekavar a képbe. Így valamennyire a csoportfüggősége leredukálódik, majd jön a megváltó, Brad Pitt képében, akivel összehaverkodik a repülőn, majd mire hazamegy Norton, a lakása a tűz martalékává vált. Ezért felhívja Brad Pittet, aki szöges ellentéte Nortonnak, mellesleg az ő nevét tudjuk, Tyler Durden. A lényeg, hogy vele alapítja meg a Harcosok klubját ésatöbbi.

Először is, a történetet magát mindenki megfogja ismerni, miután megnézi a filmet. Mellesleg erősen ajánlom, hogy megtegye, bár az első húsz perc talán elvont lehet egyeseknek. Egyedi képhatások vannak benne, meg három pénisz is, de ez csak mellékes. David Fincher ezzel akarta bemutatni a média rejtett manipulációs hatását. A filmben nagyon kevés az igazság, értem ez alatt a házkészítésű robbanószerek előállítását. Egyik kedvenc motívumom a filmben az Anya vagy Apa megszemélyesített valamilye, mint vers. Pl. Anyu mardosó féltékenysége vagyok. Szerintem abszolút eredeti. Bradd Pitt filozófiája elég sötét, bár ijesztően sok benne a ráció. Vallja, hogy a mélypont után lehet csak felszabadulni, az önpusztítás és a rombolás útján.

Egyszemélyes, magányos terroristaként kezdi a mozgalmát, a ráklevesbe pisál, lefingja a krémest, rátüsszög a salátára és a gombakrémlevesbe, hát… érdekes dolgokat tesz. Félállásban mozigépépszként dolgozik, így a családi filmekbe fincsi erotikus jeleneteket csempész bele. Tyler eléggé beteg egy fazon, de ismétlem, az ijesztő az, hogy sok az igazság. „A fogyasztói társadalom melléktermékei vagyunk…” vagy épp „Amit birtokolsz, az birtokba vesz…” és hasonló tartalmas igazságok.

Tyler végül is maga köré gyűjt rengeteg hívőt, mert ők vallják, hogy „Hiszek egy Tyler-ben”. Mindenki önértékelését a földbe döngöli, megalázza őket, és tudatosítja velük, hogy ők semmik és semmit sem érnek stb. Az egésznek valahol mégis egy nagy család feelingje van, mert mindenki törődik a másikkal a maga érdekes módján.

Én személy szerint imádom az intro zenét.