Ha Amélie csodálatos élete könnyű volt és lágy, a Sztalker sok mindennek nevezhető, de annak biztosan nem. Könnyed indítás után végre belecsapunk az igazán kultikus filmekbe, amihez komolyan kell gyomor, hogy valaki végig tudja ülni.
Őszintén szólva, mikor először láttam, elaludtam rajta. Nem azért, mert annyira unalmas lett volna, szimplán csak fáradt voltam, és ahhoz az idegállapothoz a film túl komoly és túlságosan figyelni kell rá. Két és fél órás tömény alkotás, teletűzdelve rengeteg filozófia momentummal. Átvitt értelemben feltett kérdések, kijelentések, jelenetek, melyek fontosságát nem kevesebb jelzi, mint azoknak öt percen keresztül történő bemutatása.
Az abszolút kedvencem a vége. Mikor már azt hinnéd, kész, felállhatsz sajgó fenekedről, nem. Mert az utolsó húsz percben annyi a fontos momentum és a rengeteg izgalom, hogy nem tudod hova kapkodni a fejedet. Először csak egy 10 perces felvétellel kezdjük, amikor két férfi ül egy helyben, őket víz veszi körbe, először távolodunk, majd kicsit közelítünk, valami elsötétedik, valami felvilágosul. Utána egy kis képfrissítés, egy úszó hal, amit lassan fekete olaj eltüntet. Majd egy nő, aki sétál a parton öt percig, utána az utolsó öt perc, míg a fickó az ágyban fekszik, beszél valamit, és a nő ápolgatja.
1979-es film. Tehát így álljuk hozzá. Ráadásul orosz. Tehát még inkább így. Ahhoz képest, hogy több, mint három évtizede készült, még mindig jelentős a sci-fik sorában, amit Andrei Tarkovsky rendezett, de ismételten mondom, ezeket az infókat bárhol meg lehet nézni, ráadásul felsorolni is unalmas, mert az ember szeme úgyis csak átsiklik felette. A film a Zóna körül forog, és a Sztalkerek körül, akiknek az a feladata, hogy embereket vezessenek el a Zónába, de ők maguk nem léphetnek be. A Zónában a normális fizikai törvények nem léteznek többé, és van még egy nagyon klassz hely, a Szoba, ahol minden legféltettebb és legmélyebb álmod valóra válik.
Nos, dióhéjban a film arról szól, hogy a szenvedő Sztalker egy Írót és egy Professzort vezet el a Zónába, mindegyik saját karrierjének felívelését várja tőle. Az Író ihletet kap, a Professzor pedig megcáfolja a Zóna csodáját. Nos, nagyjából a film erről szól. Szerintem alapjáraton eléggé érdekes, már aki képes befogadni az alternatív dolgokat is, aki mondjuk szereti Nietzsche-t vagy Schopenhauert, az a Tarkovszkij-i elvont gondolatokat is imádni fogja. Tény, hogy eléggé fárasztó a két és fél óra, talán elsőre az a legjobb, ha részletekben nézzük meg, mert rengeteg benne az információ, ezért az is ajánlatos, hogy ne este álljunk neki, különben – mint én is – elalszunk rajta. Sajnos a művet még könyvben nem olvastam, de mihamarabb pótolom, mert úgy sejtem, a sztori sokkal érthetőbb, ha az ember előtte már megismerkedett vele nyomtatott formában.
Többet igazán erről nem tudok mondani, a mellékelt videó is mutatja, hogy bizony ilyen jelenetekre bőven számíthatunk, de ha nem is nyeri el a tetszést, az biztos, hogy alaposan kitágítja az érdeklődési kört.
