Mia Hansen-Love legújabb filmje május végén érkezik a magyar mozikba. Mit ad nekünk a Viszlát, első szerelem (Un amour de jeunesse)? Gyönyörű francia tájakat, a patak szép fodrozódását, egyszerű embereket és egy a végletekig túlbonyolított szakítást.

Általában elfogult vagyok a francia filmekkel, s ezt nem csak a bonyolult, ám annál kifejezőbb francia nyelv rám tett hatása mondatja velem. Mindannyian tudjuk, hogy van ezekben az alkotásokban valami - talán magyar fejjel felfoghatatlan - vonzerő. Valami instant szabadságérzés fog el minket valahányszor meglátjuk az Eiffel-tornyot, vagy az kis eldugott kávézók népét. Más így képzeletben végigsétálni a vidékeken, azokkal a különös szereplőkkel, akik bár lehetnénk mi is, nem vagyunk. Van valami megfoghatatlan báj ugyanis bennük (ami nálam a híres-hírhedt Amélie megtekintésétől datálható), ami ránk, magyarokra nagyon nem igaz. Gondoljunk csak vissza az utóbbi idők magyar filmjeire. Hirtelen egy olyan nem jut eszembe, amiből áradt volna ez a féktelen öröm,ami a franciák sajátja. Ők még tudnak nevetni magukon - és ugyan mi is, csak nagyon máshogy. 

Egy magyar szakítós film (létezik ilyen?) nyilván inkább a belső drámát bontaná ki és a szenvedést helyezné fókuszba. Mia Hansen-Love legújabb filmjében ugyan ez is előkerül, főhősünk, Camille mellett azonban inkább „elmegy” a probléma, de a kapcsolat lezárásának eltolása sem okoz megkönnyebbülést.

A képlet nagyon egyszerű. Adott egy fiatal párocska, a 19 éves Sullivan és a 15 éves Camille, akik a kamaszok odaadásával szeretik egymást, ám jövőbeli terveik árnyat vetnek a boldog jelen pillanataira. Sullivan ugyanis Dél-Amerikába készülődik, ahol egy barátjával tervezi karrierjét (?) ám ebből - egyébként teljesen érthető módon - kihagyja a már-már plátói érzéseket tápláló Camille-t.

Hogy miért érthető az ötlet? Egyrészt a filmből nem kapunk választ arra, hogy mióta tart ez az első szerelem, azaz megérné-e már most (19 és 15 évesen) az egymással való jövőt tervezni, vagy sem. Személy szerint nem hiszem, hogy hosszú történetük lenne együtt, s így válik érthetővé az, hogy a fiú sem veszi számításba, hogy ha összejön a külföldi munka, a lányt magával vigye. Ráadásul Camille olyan erősen kapaszkodik Sullivanbe, hogy az már nekem fájt.

A romantikus filmek sajátja, hogy általában a női szereplőkkel tud azonosulni a nézők jelentős része (mondjuk például azért, mert melyik férfi nézi önszántából ezt a műfajt, na ugye..), itt azonban életszerűbb volt a férfiak játéka, Camille szerepe ezért - bár végig előtérben volt - nekem végig egyfajta háttérnek tűnt a sztorihoz.

Sullivan elutazása után egyedül marad a lány, s a kezdeti önmarcangolást váltás követi: a tanulásba/munkába való beletemetkezés, majd a tanárral való (szerintem rettentő kínos) flört és kapcsolat. Szép tájakon járunk, ez és a film zenéje volt, ami oldotta a hangulatot. A helyszínek és a muzsika ugyanis sokszor feledtetni tudta nálam is a történet Camille bugyutaságát (ráadásul az őt játszó Lola Créton szinte ugyanazzal a mimikával nyomta végig az összes jelenetet! azzal a tipikus világfájdalom arccal, amit legszívesebben megütnénk..).

A film ideje egyébként több évet ölel föl (ha jól számoltam hetet), s az időben való előrelépés ugyan nem volt zavaró (ezt hivatott érzékeltetni főhősnőnk frizuraváltása - bár azért itt megjegyezném, hogy egy teljesen rövid, fiús frizura bizony nem nő meg olyan gyorsan fürtösre, ahogyan az a filmben történt) viszont számtalan kidolgozatlan szálat hagyott maga után a sok hirtelen előrelépés. Például akkor, amikor Camille „hirtelen” felnő és anyja mellett cigizik a lakásban, akkor derül ki az, hogy a lány szülei by the way különváltak, sőt, az apának már új élettársa is van. Erre pedig semmi jel nem mutatott előzőleg, a szülei szép idilli kapcsolatban kerültek ugyanis ábrázolásra.

Aki tehát vidám filmet akar, az ne erre üljön be, viszont ha fölismerjük az első szerelmünkkel való szakítás, majd az utána való „újrakezdés” néhány momentumát, akkor a Viszlát, első szerelem! megfogott minket, s a szakítás-újrakezdés-szeretői kapcsolat tengelyen hullámozva, a moziszékbe süppedve adhatjuk át magunkat a francia vidéknek, és Johnny Flynn varázslatos hangjának.

Viszlát, első szerelem! 

(Un amour de jeunesse)

r.: Mia Hansen-Love, forgalmazó: Cirkofilm, a bemutató dátuma: 2012. május 24.