Megnéztem

Szalamandra - Romantikus sorozat indul a Prizma TV-n

2013. április 26. 08:00 - icusb

Jó hír a romantika kedvelőinek: a nagy sikerű, fordulatokban gazdag Szalamandra (Mi Corazon Insiste) című sorozat május elsejétől hétköznaponként délben látható a Prizma TV-n.

szalamandra.jpg
Ahogy azt egy izgalmas telenovellától megszokhatták a nézők, a főszereplőket sokan, sokféleképpen szeretnék megakadályozni abban, hogy boldogan éljenek. A Szalamandrában sem lesz hiány ármánykodásból, könnyekből, és a szálak is kellőképpen összekuszálódnak.

A történet alapja: a fiatal, gyönyörű pár, Lola és Andres úgy gondolta, az örökkévalóságig szeretik majd egymást, ezért eldöntötték, Las Vegasba szöknek. Tettük egyértelmű lázadás volt Andres családja ellen, akik mindig is ellenezték a kapcsolatot. A szerelmesek legkevésbé sem sejtették, hogy döntésük életük legnagyobb szerencsétlenségét okozza. Andres apja ugyanis cselt eszelt ki és Lolát börtönbe zárják. A lány végül több, mint öt évet tölt elzárva szerelmétől. A bebörtönzött Lola fogsága alatt mindvégig megőrizte a reményt, hogy egyszer újra együtt lesznek Adresszel, ám a sorsnak más terve van velük.

A női főszereplő, Carmen Villalobos kolumbiai származású, számos telenovellában játszott az elmúlt tíz évben, a magyar nézők láthatták például a Csajok, szilikon, ez lesz a paradicsom című sorozatban. Az idén harmincéves színésznő népszerűségét nem csak tehetségének, hanem szépségének is köszönheti, a People magazin spanyol nyelvű kiadása például beválasztotta a legszebb emberek top ötvenes listájába. Ugyanez a magazin a férfi főhőst, Jencarlos Canela-t a legszexisebb latin férfiak közé sorolta. Jencarlos Miami-ban született kubai szülők gyermekeként. Színészi pályája mellett ismert zenész, két nagylemeze is megjelent, kisfia keresztapja pedig a rapsztár, Pitbull. Érdekesség, hogy az Ördögi kör után ő énekli a Szalamandra főcímzenéjét is, csakúgy, mint legújabb sorozatának betétdalát, melyet nemrég kezdtek el vetíteni Amerikában.

Szólj hozzá!

Anil Kapoor az indiai 24 főszereplője

2013. április 22. 11:00 - icusb

Anil Kapúr (Anil Kapoor), az Oscar-díjas Gettómilliomos egyik sztárja játssza a 24 című amerikai tévésorozat bollywoodi változatának főszerepét.

AnilKapoor24.jpg

Az 53 esztendős színész az eredeti verzió Jack Bauer szerepét kapta, amelyet Kiefer Sutherland alakított - adta hírül csütörtökön a BBC honlapja.

A mumbai helyszínre átírt sorozat a színész produkciós cége, az Anil Kapoor Film gyártásában készül. 

Kapúr, aki Danny Boyle Gettómilliomosában a kvízműsor házigazdáját játszotta, több mint száz bollywoodi filmben szerepelt az elmúlt három évtizedben, és az eredeti 24-ben is feltűnt: Omar Hasszán közel-keleti vezetőt alakította. 

A bollywoodi 24-et rendező Abhináj Deo szerint nem is kétséges a remake sikere. "Megkapják a sztárjukat, akit szeretnek, a film témája szintén közel áll hozzájuk. Mi baj lehet?" - fogalmazott.

A Kiefer Sutherlanddel forgatott és világszerte népszerűvé vált 24 sorozat 2001-ben került a képernyőre és kilenc év alatt 192 epizódját láthatták a nézők.

Az indiai verziót a Colors csatorna kezdi sugározni még ebben az évben.

Szólj hozzá!

Májusban ismét Országos Rajzfilmünnep

2013. április 20. 09:00 - icusb

Magyar és nemzetközi, klasszikus és kortárs animációs filmeket, rajzfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők május 12-én az Országos Rajzfilmünnepen.

556544_438514292888322_252927569_n.jpg

A programsorozathoz idén 37 város csatlakozott mintegy hetven helyszínnel. A közönség megtekintheti egyebek mellett a János vitéz, a Fehérlófia, a Hófehér, a Macskafogó, a Lúdas Matyi, a Vuk, a Bogyó és Babóca - 13 új mese című alkotást - mondta Mohácsi Anna főszervező az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A rajzfilmünnepen részt vesz Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Cegléd, Debrecen, Dunaföldvár, Dunaújváros, Eger, Gödöllő, Gyöngyös, Győr, Gyula, Hévíz, Hódmezővásárhely, Kazincbarcika, Kecskemét, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Orosháza, Pápa, Salgótarján, Sárospatak, Sopron, Szarvas, Szeged, Szentendre, Szerencs, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Szolnok, Szombathely, Tapolca és Tatabánya, a fővárosban a Gozsdu Udvar, az Örökmozgó Filmmúzeum, a Tabán mozi, az Átrium Film-Színház, a MiMozink Lurdy ház, a MiMozink Óbuda és a KEDDshop várja a családokat.

Idén a Kecskemétfilm meséit is vetítik, így a Magyar Népmesék, a Mesék Mátyás királyról, A világlátott egérke, a Leo és Fred szintén szerepel a kínálatban, mint ahogy a japán Walt Disneyként emlegetett Mijazaki Hajao alkotásai is. A vetítések mellett animáció-készítés, sétahajózás, kézműves foglalkozás, játszóház és vetélkedők is szórakoztatják a látogatókat.

Elhivatottságból, önerőből, jókedvvel és hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára a rajzfilmünnepet három évvel ezelőtt. A programoknak akkor több mint egyharmada volt vetítés a kézműves foglalkozások, a kiállítások, a pályázatok mellett - mondta M. Tóth Géza, a KEDD Animációs Stúdió vezetője, a rendezvény ötletgazdája.

Felidézte, hogy amikor észrevették, milyen nagy közösségformáló és családösszetartó ereje van a Bogyó és Babóca epizódoknak, úgy gondolták, az archívumok, animációs stúdiók, kulturális intézetek és kreatív műhelyek csatlakozásával a rajzfilmünnepen szélesebb közönséghez juthatnak el az alkotások.

A csatlakozó városok és helyszínek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA), a Kecskemétfilm, a C.A.K.Ó. Stúdió és a KEDD Animációs Stúdió által felajánlott munkákból, valamint a UIP Duna, a Fórum Hungary, a Best Hollywood, illetve az Intercom által ajánlott filmekből állították össze a programot. A külföldi rajzfilmek az Osztrák Kulturális Fórum, a Dán Kulturális Intézet, az Észt Intézet, a budapesti holland nagykövetség és a Lengyel Intézet jóvoltából láthatók.

Szólj hozzá!

Berlinale - Felújított változatban mutatják be a Dr. Caligarit jövőre

2013. április 18. 09:00 - icusb

Digitálisan felújított változatban mutatják be a jövő évi Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Dr. Caligari című némafilmes klasszikust.

cabinet_of_dr_caligari_poster_02.jpg

A szervezők közleménye szerint a Berlinalét jövőre is a hagyományoknak megfelelően év elején, február 6. és 16. között rendezik meg.

A 2014-es seregszemlén a közönség 94 évvel az 1920-as bemutató után láthatja Robert Wiene klasszikussá vált alkotását, a Dr. Caligarit. A hatvanöt perces fekete-fehér horrorfilmet a Berlini Filharmónia nagytermében tűzik műsorra.

A vetítés a szervezők reményei szerint rendkívüli élményt kínál majd: a némafilmes alkotáshoz John Zorn a filharmónia Karl Schuke-orgonáján ad kíséretet. A New York-i zenész a ZDF és az Arte televíziós csatornák felkérésére komponál zenét a felújított filmhez.

A közvetlenül az első világháború után készült Dr. Caligari sokak szerint a német expresszionista film legnagyobb hatású, legtöbbet idézett alkotása, amely 1958-ban bekerült minden idők legjobb 12 filmje közé. Hatása nem annyira a rendező Robert Wiene, hanem a forgatókönyvírók, a színészek és főként a díszlettervezők érdeme - tartják.

Szólj hozzá!

Nemzetközi filmforgatás-maraton a Földért

2013. április 14. 12:00 - icusb

Kreatív, szellemes, társadalmi célú és maximum 60 másodperces reklámfilmek forgatására buzdítják a Föld lakóit a Shoot4Earth 24 órás videokészítő verseny szervezői. Az egyperces munkák elkészítésére az egyéni alkotóknak vagy stáboknak összesen egy nap áll rendelkezésükre.

193471_galeria_07_shoot4earth.jpg

A nevezők mobiltelefonnal, digitális fényképezőgéppel, tablet PC-vel vagy digitális videokamerával készíthetik el valamilyen környezettudatosságra ösztönző témát bemutató, társadalmi célú filmjeiket. Az akció a Föld minden pontján egyszerre, azonos időben, az időzónákból adódó eltérések figyelembevételével zajlik majd, a kontinenseken, illetve az egyes országokban megadott regionális producerek segítségével - közölték az esemény magyar partnerei az MTI-vel.

A filmeket április 20-a 8 óra és április 21-e 8 óra között kell forgatni. A produkciókban a versenyzőknek kreatív módon kell felhívni a figyelmet arra, hogy a magánemberek odafigyeléssel, tudatos energiafelhasználással, környezettudatossággal, milyen sokat tehetnek a Föld megóvásáért. 

A téma szabadon választható, de a szervezők időzónánként három elemet megadnak, amelyekből egyet kötelező beépíteni az anyagba. Ezeket április 20-án, a rajt pillanatában helyi idő szerint reggel 8 órakor hozzák nyilvánosságra.

Jelentkezni, április 20-án reggel 8 óráig, a info@shoot4earth.com címen lehet, a versenyző stáb vezetője által aláírt és beszkennelt jelentkezési lap, és a stábot bemutató, 15-50 másodperces rövidfilm beküldésével.

Az elkészült videókat a verseny megkezdése után legkésőbb 24 órával el kell küldeni a szervezőknek.

A nemzetközi zsűri elnöke Jirí Menzel Oscar-díjas filmrendező, társelnök Sandeep Marwah (Asian Academy of Film and TV - India), művészeti igazgató Karl Bardosh (New York University Film School) és a zsűri tagjai között van Hódi Jenő filmrendező, producer a Budapesti Film Akadémia alapítója is.

Az eredményhirdetésre április 21-én 18 órakor kerül sor élő online televíziós adásban.

Az ajánlott témák és a kiírás részletei innen tölthetők le.

Szólj hozzá!

Újabb verzióval jön a SuperTV2 tablet

2013. április 14. 10:00 - icusb

Továbbfejlesztették a SuperTV2 tabletet. Az eddigi eladási sikerekre alapozva gyorsabb processzorral és nagyobb memóriával kerül forgalomba a táblagép legújabb verziója.
 
myaudio_super_tv2_tablet_series8_816dcc_03_tech2.jpg

Piacra lépése óta komoly érdeklődés övezi a SuperTV2 branddel kereskedelmi forgalomba kerülő táblagépet. A TV2-csoport a szórakoztatóelektronikai piac egyik meghatározó szereplőjeként számon tartott MyAudioval, valamint a TMC Managementtel együttműködve hozta létre termékét azzal a céllal, hogy egyrészt kiterjessze a SuperTV2 márkát, másrészt saját termékkel erősítse háromképernyős stratégiáját. 

Az első hónapok kiváló fogadtatása után máris itt a tablet továbbfejlesztett változata, amelyet erősebb, Rockchip 1,6GHz Dual processzorral, 16GB beépített memóriával, 8 inches 1024*600 képernyővel, bluetootht-tal, 30 GB ingyen Cloud szolgáltatással és Network TV applikációval vásárolhatnak meg a fogyasztók. A terméken megtalálható a SuperTV2 alkalmazás is, amely lehetővé teszi a tulajdonosok számára, hogy exkluzív anyagokat tölthessenek le a csatorna sajátgyártású műsoraival kapcsolatosan. 

- A SuperTV2 tablet tökéletesen illeszkedik a csatorna prémium jellegéhez, és egyértelműen sikertörténet: rövid időn belül szép bevételi eredményeket produkált, és máris itt a legújabb verzió, amely reményeink szerint legalább olyan népszerű lehet, mint elődje. A termék rendszeresen megjelenik a SuperTV2 sajátgyártású műsoraiban is, így kiváló példa arra nézve is, hogy milyen co-brandingelt megoldásokat kínálunk partnereinknek – mondta Laczkó Endre, a TV2-csoport Kereskedelmi és Üzletfejlesztési Igazgatója.

Lacza Gábor, a MyAudio ügyvezetője szerint a fejlesztés tovább erősíti a termék prémium jellegét.
- Nagyon örülünk az együttműködés újabb állomásának. A folyamatosan frissülő tartalmak mellett ismét újat, különlegeset nyújthatunk azoknak, akik a MyAudio - Super TV2 terméküket választják – mondta Lacza Gábor, a MyAudio ügyvezetője.

A SuperTV2 tablet megvásárolható országszerte a műszaki üzletekben, hipermarketekben, a MyAudio új Király utcai márkaboltjában, illetve megrendelhető online a MyAudio webáruházában is.

Természetesen a SuperTV2 tablet lépést tartva a technológiai fejlődéssel folyamatosan megújul a jövőben is igazodva a piaci igényekhez.
Szólj hozzá!
Címkék: tv2 tablet supertv2

Tom Cruise lánya magánrepülőt kapott

2013. április 14. 08:00 - icusb

Lökhajtásos repülőt bérelt Tom Cruise a lányának, Surinak, hogy meglátogathassa őt hetedik születésnapja alkalmából.

179336-tom-cruise-jets-suri-to-london-for-five-day-stay.jpg

A több mint négy és félmillió dolláros kiadásra azért volt szükség, mert a szupersztár jelenleg Feledés című filmjét népszerűsíti a földgolyó különböző pontjain - a hétvégén például Taivanon -, ezért egyszerűbb a kislányt utaztatni. Suri április 18-adikai születésnapja után korlátlan hozzáférést kap a Cessna Citationhöz, amely lakhelye közelében, Manhattanben fog állomásozni.

Egyébként már hozzászokott az állandó röpködéshez, mert édesanyjával, Katie Holmesszal is magángéppel utazik nagyobb távolságokra. Tom Cruise az állandó repülőgép-bérlettel ezután meg tudja oldani, hogy akkor láthassa kislányát, amikor csak akarja.

Cruise új filmje most csütörtöktől látható a hazai mozikban. A Feledésben ő az utolsó ember az idegenek által letarolt Földön - legalábbis ezt hiszi. Ám egyszer csak lezuhan egy űrhajó, benne egy gyönyörű nővel (Olga Kurylenko), és az is kiderül, hogy maradtak még emberek a romok között, akiket a gyanúsan jól értesült Morgan Freeman vezet.

Szólj hozzá!

Megszállják az MTV-t a Tökéletes hang sztárjai

2013. április 13. 20:00 - icusb

Április 14-én a Tökéletes hang című zenés filmsiker főszereplői nyitják meg a MTV Movie Awards gálát.

Pitch-Perfect.jpg

Stílszerűen élő előadás várható, hiszen a film az egyetemi dalversenyek világába kalauzol. A történet középpontjában egy lánycsapat, a Bellas áll, amely a legjobb fiúcsapattal verseng az elsőségért. A Music Television filmes díjkiosztójának háziasszonya egyébként a Tökéletes hang egyik sztárja, Rebel Wilson lesz. A mozi főszereplője, Anna Kendrick viszont nem lesz ott a gálán, mert éppen forgat valahol.

Tökéletes hang folytatása már előkészületben van, de Anna Kendricket és a film legsikeresebb dalát, a Cup Songot addig sem kell nélkülözniük a rajongóknak. A vicces videókat gyártó Funny or Die például olyan klippel rukkolt elő, amelyben az amerikai színésznő az egyik legnépszerűbb dél-koreai popcsapat, az (fx) vendége, és kelet-los angeles-i kiejtéssel próbálja előadni a dalt koreaiul.

Az (fx) bevonása a Tökéletes hang körüli hírverésbe zseniális húzás, mert ezzel az egész ázsiai piacot sikerül megszólítani. A popcsapat igazi ázsiai multikulti együttes, dél-koreai, kínai, taivani és ázsiai-amerikai tagokból áll, így egyszerre két kontinens érezheti magáénak a Cup Song koreai-szerű változatát.

Szólj hozzá!

Továbbra is piacvezető a Mokka és a Tények Reggel

2013. április 13. 19:00 - icusb

A TV2 reggeli műsorának nézettsége az év eleje óta folyamatos növekvő tendenciát mutat, a Mokka és a Tények Reggel a kereskedelmileg fontos 18-49 éves célcsoportban piacvezető a reggeli idősávban, a Tények Reggel április első hetében 34% fölötti közönségarányt ért el.

355488.w.jpg
Kiemelkedő nézettséget produkál a Mokka. A TV2 reggeli magazinműsorának januári átlagos közönségaránya 19,5%-os volt, míg márciusban már 20,7%-os, április első hetében pedig 22,9%-ra emelkedett. A Mokka piaci részesedése tovább növekedett az RTL Klub új reggeli műsorának indulása óta. Március 11- április 8. között a 18-49 éves tévénézők mindössze 7,3%-a választotta az RTL Klub műsorát a 8.08 adásideje alatt. 

György Bence, a TV2 Aktuális műsorainak főszerkesztője elmondta: „ A Mokka erőssége népszerű műsorvezető párosaiban, valamint abban rejlik, hogy fajsúlyos, társadalmat érintő napi aktuális kérdések mellett egyaránt foglalkozik könnyedebb, szórakoztató témákkal is.”

355489.w.jpg
A Mokka mellett a Tények Reggel is veretlen, április első hetében a TV2 reggeli hírműsorát a 18-49 éves nézők 34,6%-a választotta, míg az azzal egy időben az RTL Klubon futó műsor 3,6% SHR-t, az m1-en látható Ma Reggel 10% SHR-t ért el. A Tények Reggel nézettsége a Mokkához hasonlóan szintén folyamatos növekvő tendenciát mutat, a hírműsor átlagos közönségaránya januárban 29%-os, míg márciusban közel 32%-os volt. 

Adatok: Nielsen Kft/TV2 kutatá

Szólj hozzá!

Rebel Wilson szörnyű titka

2013. április 13. 15:00 - icusb

Súlyos titkot cipelt magával Rebel Wilson, a nem éppen anorexiás alkatú ausztrál színésznő, de most már képtelen volt magában tartani.

MTV-Movie-Awards-2013-Channing-Tatum-Feels-Rebel-Wilson-Up-in-New-Video.jpg

Pályafutása elején - jogot tanult! "Úgy voltam vele, hogy ha a színészkedés nem jön be, egye kutya, ügyvéd leszek - mondja a 27 éves Rebel. - Tanulgattam, tanulgattam, de azt vettem észre, hogy egyre jobb szerepeket kapok, úgyhogy nem kell aggódni, valószínűleg már soha nem öltök talárt."

Rebel a Koszorúslányok kicsi, de annál nagyobbat ütő szerepével robbant be a köztudatba. A Tökéletes hangcímű zenés vígjátékban ő Háj Amy, a szabad szájú, de pacsirtahangú egyetemista, és a film sikere nyomán ő lesz az idei MTV Music Awards háziasszonya. 

Michael Bay rendezőnek is megakadt a szeme a színésznőn: Rebelt választotta Pain & Gain című tarantinós beütésű thrillere női főszereplőjének. A film megtörtént eseményeken alapul. Floridai testépítők a kilencvenes években emberrablásból akartak meggazdagodni, de próbálkozásuk vérfürdőbe torkollott. Michael Bay vicces balfékeknek ábrázolja a bűnözőket, akiket Mark Wahlberg és Dwayne Johnson alakít..

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása