Megnéztem

Az amerikai premier másnapján érkezik a Válaszcsapás 3. évadja

2012. augusztus 09. 12:00 - icusb

Az Emmy-jelölt akciósorozat, a Válaszcsapás augusztusban visszatér a harmadik évaddal. A duplaepizódos évadpremier az amerikai bemutató másnapjától, augusztus 18-tól elérhető az HBO GO filmtárában, az HBO On Demandre pedig augusztus 20-án érkezik az első két rész.

válaszcsapás strike back season 3.jpg

A Cinemax és a brit Sky TV Emmy-jelölt akciósorozata, a Válaszcsapása harmadik évaddal tér vissza (a koprodukcióban gyártott második és harmadik évad a Sky TV 2010-ben sugárzott hatrészes sorozatának a folytatása).

A tízepizódos harmadik évadban a két elitügynök – az amerikai Damien Scott és a brit Michael Stonebridge őrmester – folytatja izgalmas, mozgalmas akciókkal teli küldetését. A korábbi évadhoz hasonlóan most is terroristák ellen veszik fel a harcot a szupertitkos 20-as részleg emberei: ezúttal értékes nukleáris kapcsolók után folyik a hajsza, melyeket mindenre elszánt terroristák szeretnének megkaparintani. Scott, Stonebridge és új főnökük, Rachel Dalton bejárják a fél világot, Londontól Kenyán át Algériáig, céljuk, hogy megállítsák a terroristákat, és leszámoljanak az árulóval.

Az új szezon érdekessége, hogy a legendás énekes-zeneszerző, Bob Dylan két, eddig ki nem adott dalának („Early Roman Kings” és „Scarlet Town”) az augusztusban visszatérő Válaszcsapásban lesz a világpremierje.

A harmadik évadban visszatér Sullivan Stapleton (Animal Kingdom, Az orvvadász) Damien Scott szerepében, míg a Crusoe-ban és aCamelotban is látott Philip Winchester továbbra is Michael Stonebridge őrmesterként üldözi a terroristákat. Mellékszereplőként láthatjuk Rhashan Stone-t (Sikersorozat) és Michelle Lukesot (Nagy Sándor, a hódító), valamint Alexandra Moent (Hotel Babylon) mint Stonebridge feleségét. Mellettük feltűnik majd a Trónok harcából is ismert Charles Dance is, és Rhona Mitra (Underworld - A vérfarkasok lázadása) is vendégszerepel a szériában.

A Válaszcsapás 3. évadjának amerikai bemutatója: augusztus 17.

A III/1-2. rész az HBO GO-n (feliratosan): augusztus 18-tól
A III/3-4. rész az HBO GO-n (feliratosan): augusztus 25-től
Az újabb epizódok (egyesével) szombatonként kerülnek be az HBO GO filmtárába.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://megneztem.blog.hu/api/trackback/id/tr864702157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása