Filmsor

Barney és a nők

2011. november 28. 20:42 - tssu

A Barney és a nők végtelenül bugyuta, ám néhány jelenetét tekintve mókás film. Ennek oka a mindig szerencsétlen főszereplő, s részben az a tény, hogy a címmel ellentétben itt nem Barneyról és a nőkről, hanem egyedül Barneyról és az ő bénázásáról van szó.

Az eredeti angol cím (Barney’s version) ugyan kicsit hülyén hangzana magyarul, mégis érthetőbbé teszi az alaphelyzetet, amivel szembekerülünk az alkotás megtekintésekor.

Itt ugyanis a világ életében vesztes főhős – inkább antihős – vergődését követhetjük nyomon egészen húszas éveitől a haláláig. Körülveszi őt a mindennapi környezet, a gyanúsan menő és jókedvű haverok, na meg persze a nők.

Barney-ban (Paul Giamatti) olyan embert ismerhetünk meg, aki mindig inkább az egyszerű utat választja. Fiatalon, művészbarátaival a napfényes Olaszországban él, ám kilóg közülük polgári foglalkozásával. A mindig vesztes, de szerethető figura olyannyira elmerülni látszik saját világában, hogy föl sem tűnik neki, amikor első felesége fűvel-fával csalja, méghozzá baráti társaságából nem egy taggal.

Az esetből nem tanul, számtalan olyan helyzetbe kerül később is, ahonnan vesztesként távozik.

A három feleség-figura közül kettő végtelenül eltúlzott, már-már sírnivalóan idegesítő, ám mindez csak megerősít minket abban, hogy szegény Barney-t bizony veri a Jóisten. De kérdezem én, miért kell megalkuvónak lennünk, ha a saját boldogságunkról van szó? Történik ugyanis, hogy a férfi, élete szerelmével pont második esküvőjén találkozik először, s gondolom mondanom sem kell, hogy nem újdonsült arájáról van szó, ő azonban mégis kivár.

Vergődést, és egy jó barát önzetlen „segítségével” összehozott megcsalást követően a csapdából szabadulni látszik, ám az élet tartogat még számára meglepetéseket.

A filmben számos utalás van – véleményem szerint túl sok helyen – elhintve Barney zsidó származását illetően, amit csak azért nem értek, mert nem látom ennek a ténynek a történettel való akármilyen összefüggését. Nem hithű zsidókkal szembesülünk a vásznon (talán kivétel ez alól a második feleség családja, ám ők jellemzően szembekerülnek Barney nézeteivel az életet illetően) hanem egymást kijátszó, semmit komolyan nem vevő, léhűtő alakokkal. Ez egyébként rendkívül jó forrása azoknak a helyzetkomikumoknak, melyekben gazdag a film, ám néha már soknak éreztem a számtalan mazel tov-t és mesügét.

Barney életében tehát nincs szilárd pont, ám a folyamat megtörni látszik, amikor beleszeret a művelt, jó humorú és bájos Miriamba (Rosamund Pike). A nő meglepően megértő, ráadásul vonzódik az eddig szerencsétlennek látszó férfihoz, mi kell még. Bár kapcsolatukban egyértelműen Miriam a domináns, főszereplőnk eddigi életét elnézve ez nem is csoda, s talán nem is baj.

Azonban beüt a krach, Barney egy kocsmázós este után megcsalja a szeretett Miriamot, a nő pedig, akármennyire is szép volt a kapcsolatuk, kiadja a férfi útját. Hát ezért kesergett a (visszaemlékezés narratívájával dolgozó) film elejétől fogva a mi Barney-nk. Újabb kérdésföltevés: kinek a hibája mindez?

Ha itt vége lenne a filmnek, azt mondanám, egy átlagos vasárnap délutáni családi drámával van dolgunk, de nem. A történet kusza szálaiba került még egy adalék – hogy úgy mondjam hiba a gépezetbe -, ugyanis Barney cimborája (aki lefeküdt az exfeleségekkel) egy részeges reggelen szóváltásba keveredik antihősünkkel, s a véletlennek, no meg az italnak köszönhetően egyszer csak – egy bizonytalan csobbanást követően – elmerül a vidéki házikó melletti tóban. A holttestet nem találják, így ez a kis jelenet számtalanszor lejátszódik Barney visszaemlékezéseikor. Vártam volna azt, hogy majd a film végén lesz ebből valami megdöbbentő fordulat, de csalódnom kellett, pedig ettől reméltem lényegében a meglepetést, az események valamilyen módon való elrendezését.

A Barney és a nők nagy hibája, hogy ezt a két történetet (a szerelmi vergődést és a barát titokzatos halálát) összemossa, s igazából egy aggasztó kérdésre sem találunk igazi föloldást. Az egymástól eltérő hangulatok ráadásul olyannyira kioltják egymást, hogy nézőként egyikbe sem tudunk belehelyezkedni igazán.

A krimi és a dráma keveredik az alkotásban, megspékelve egy önéletmeséléssel (hiszen Barney nézőpontjából látunk mindent, ráadásul a történet végére derül ki, hogy a férfinak gondjai vannak az emlékezéssel – alzheimer kór? -, ami külön elgondolkoztat annak tükrében, hogy az idős férfi által visszaidézett történetekből mi és mennyi volt valóban úgy, ahogyan láthattuk), ami akár ütős is lehetett volna, ám én legfeljebb a mókás és néhol kissé bugyuta jelzőket használnám rá.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://megneztem.blog.hu/api/trackback/id/tr914478437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.