Megnéztem

Oliver Stone asztal alá itta a drogdílereket

2012. július 15. 21:15 - icusb

Fejenként 25 kupica tequilát nyomott be Oliver Stone és Benicio Del Toro, amikor a Vadállatok című film előkészítése során mexikói drogkereskedőkkel tárgyaltak.

oliver-stone.jpg

A háromszoros Oscar-díjas rendező mindig nagyon alapos előtanulmányokat végez a filmjeihez, ezért természetes dolog volt, hogy ha új munkája a mexikói-amerikai drogháborúról szól, a témában illetékes veszélyes bűnözőkkel is találkoznia kell. – Nem volt egyszerű, kézről kézre adtak minket, hogy kiderüljön, nem vagyunk-e ügynökök – meséli a rendező. –

Az egyik ürge bemutatott minket a másiknak, így haladtunk. A második alkalommal bizonyítanunk kellett a rátermettségünket. A tijuanai kartell embere megmutatta a saját otthoni tequilagyűjteményét, és ebéd közben Benicióval leküldtünk vagy 25 kupicával. Beválhattunk, mert vendéglátónk este büszkén elvitt a szeszfőzdéjébe, ahol láthattuk, hogy készül a tequila. Kiderült, hogy raknak bele skorpiót, pókot meg csörgőkígyót is, ami rettentő gusztustalan, de pont ettől van olyan isteni íze.

A rendező és az Oscar-díjas színész nem féltek az alvilági találkozótól, mert tudták, meddig akarnak elmenni. – Nem vagyunk oknyomozó újságírók, akik az igazságot kutatják, aztán esetleg az árokban végzik levágott fejjel. Fiktív filmet készítettünk, és csak az atmoszféra megtapasztalása miatt tettük ezt a kirándulást.
(Savages – hazai bemutató: 2012. október 4.)

UIP

Szólj hozzá!

Így lett Michael Caine A sötét lovag komornyikja

2012. július 15. 16:00 - icusb

Christopher Nolan nem véletlenül a világ egyik legnagyobb rendezője: a színészek becserkészésében is első a szakmájában. Michael Caine szerint.

Michael-Caine-in-The-Dark-Knight-Rises-6492.jpg

– Úgy 9 évvel ezelőtt otthon üldögéltem egy vasárnap délelőtt, amikor kopogtattak az ajtón: Chris jött látogatóba – idézte fel a The Dark Knight Rises (16) (A sötét lovag - Felemelkedés, hazai bemutató: július 26.) bemutatója kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Caine. – Tudtam, hogy rendezett már két jó kis krimit. Volt nála egy forgatókönyv, és gondoltam, szuper, dolgozhatok megint egy izgalmas, kis költségvetésű thrillerben.

De a rendező komolyabb tervekkel érkezett.

– Kérdeztem, mi lesz a címe – folytatta beszámolóját Caine –, mondta, hogy Batman: Kezdődik!. Én meg csodálkoztam, mert hát Batmannek már öreg vagyok, Macskanő meg biztosan nem lehetek. Azután Chris hamar elárulta, hogy az inast szánja nekem.

A kétszeres Oscar-díjas színész azt is elmesélte, hogy a rendező nem volt hajlandó ott hagyni a forgatókönyvet nála. Csendben iszogatta a teáját, és helyben megvárta, amíg Caine egy ültő helyében végigolvassa a történetet. Az utolsó oldal elolvasása után pedig rögtön tudni akarta, vállalja-e a szerepet. Caine ott helyben igent mondott… és valószínűleg azóta sem bánta meg a döntését.

IC

Szólj hozzá!

Gyógyszertúladagolás miatt meghalt Sylvester Stallone fia

2012. július 15. 09:00 - icusb

Sylvester Stallone a Comic-Conon népszerűsítette a The Expendables 2. (A feláldozhatók 2.) részét, amikor rettenetes hírt kapott a fiáról.

sylvester és sage stallone a rocky v-ben.jpg

Sylvester és Sage Stallone a Rocky V. - ben

Sage Stallonét ugyanis holtan találták, mellette pedig gyógyszeres dobozok hevertek, az egyelőre nem világos, hogy véletlen túladagolás történt, vagy szándékosan vetett véget életének a sztár fia - bár az első nyomok alapján inkább a vétlen túladagolást preferálták az orvosi jelentések.

Sage Moonblood Stallone 36 éves volt. Az ügyvéd szerint jól volt és házasodni készült.

A TMZ.com amerikai bulvárportál rendőrségi értesülései szerint Sage Stallone túladagolás következtében halt meg, számos üres pirulás üveget találtak a holttest közelében. Azt egyelőre nem közölték, hogy milyen pirulákról van szó. A rendőrök szerint semmi nem utal öngyilkosságra, búcsúlevelet sem találtak.

Sage Stallone a színész öt gyermeke közül a legidősebb volt. Édesanyja a színész első felesége, Sasha Czak, akitől Sylvester Stallone 1985-ben, 10 év házasság után vált el. Két filmben is játszott az apja oldalán: 1990-ben a Rocky V-ben, 1996-ban a Daylight – Alagút a halálba című filmben.

Szólj hozzá!

SuperTV2, a TV2 csoport új csatornája

2012. július 14. 08:00 - icusb

Hosszú távú stratégiai terv keretében nagy volumenű fejlesztést hajt végre, megújítja, egyben újabb csatornával bővíti kábelportfólióját a TV2 Csoport. Új műsorblokkokkal, saját gyártású tartalmakkal erősít a FEM3 és a PRO4, ősszel indul a SuperTV2 nevű prémium csatorna. 

Anyacége, a ProSiebenSat.1 hosszú távú fejlesztési koncepciójának részeként jelentős technikai fejlesztéseket hajt végre, valamint megújítja kábelcsatornáit, és a meglévő portfóliót megerősítve újabb kábelcsatornát indít a TV2 Csoport. A nemzetközi médiavállalat részéről a magyar piacon az elmúlt időszak legnagyobb mértékű invesztíciójának célja, hogy egy 4 éves terv keretében, új stratégia mentén erősítse a TV2 Csoport piaci pozícióját. 

- A stratégiaváltás a TV2 Csoport hosszú távú stabilitását, a disztribúciós bevételek kiaknázásának lehetőségét szolgálja. Bizonyítja egyúttal a tulajdonosok elégedettségét a TV2 Csoport elmúlt féléves nézettségi eredményeivel és a programráfordítások hatékonyságával. Az invesztíció egyértelműen mutatja a ProSiebenSat.1 elkötelezettségét a hazai leányvállalat iránt valamint azt a tényt, hogy komoly potenciált látnak a hazai piacban és a TV2 márkában – mondta Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója. 

A fejlesztési terv első elemeként, a 2010-ben indult, elsősorban női célközönségnek szóló FEM3 és a 2011-ben indított, férfiakat megcélzó PRO4 mellé harmadikként egy általános szórakoztató, prémiumtartalmakat is kínáló csatorna sorakozik fel. A 2012 őszén, SuperTV2 néven induló televízióadó nagy költségvetésű, saját gyártású műsorokkal, premierfilmekkel és sorozatokkal várja nézőit. Ezek mellett az aktuális tévés trendeknek megfelelően, a TV2-n már megismert márkák kiterjesztése is látható lesz az új csatornán, illetve egyes műsorok a TV2-es premier előtt kerülnek képernyőre. 

A SuperTV2 elindítása mellett megújul a TV2 Csoport további két kábelcsatornája is. A FEM3-on új, saját gyártású műsorokkal valamint tematikus, elsősorban a női célcsoportnak szóló műsorblokkokkal bővül a kínálat. A PRO4 szintén saját gyártású műsorokkal erősít, melyek a csatorna férfias jellegét kívánják hangsúlyozni.

Mindemellett a TV2 megerősítésére is sor kerül, az őszi műsorstruktúra legfontosabb eleme a világ egyik vezető tehetségkutató formátuma, a Voice című szuperprodukció.

Az invesztíció fontos része, hogy mind a TV2, mind a SuperTV2 ősztől HD minőségben sugároz.

A TV2 Csoport hamarosan bővebb információkkal is szolgál a kábelcsatornák konkrét műsorterveit illetően.

Szólj hozzá!

Mégsem balesetben hunyt el Natalie Wood?

2012. július 11. 10:00 - icusb

"Baleset" helyett "bizonytalanra" változtatta a halál okát az illetékes hatóság a több mint harminc évvel ezelőtt vízbe fulladt Natalie Wood amerikai színésznő halotti bizonyítványában.

natalie-wood.jpg

A West Side Story és a Haragban a világgal című filmek sztárja 43 esztendős korában hunyt el. 1981. november 29-re virradó éjjel halt meg, holttestét a Catalina-sziget közelében találták meg a tengerben. Halálát annak idején balesetként könyvelték el, ám az esetet a mai napig Hollywood legnagyobb rejtélyei között tartják számon - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A Los Angeles megyei seriff hivatala most arról tájékoztatta Wood családját, hogy részben megváltoztatták a néhai színésznő halotti bizonyítványát, mert a holttesten talált zúzódások és horzsolások nem összeegyeztethetőek az "egyszerű" vízbe fulladással. A nyomozók szerint nem lehet egyértelműen megmondani, hogy annak idején baleset vagy bűntett történt-e. Annyi bizonyos, hogy a halál oka vízbe fúlás volt, ám azt nem lehet tudni, hogy a színésznő miként került a tengerbe. 

A halottkém harminc évvel ezelőtti jelentése szerint az erősen ittas Wood megcsúszhatott és így eshetett le a fedélzetről. A színésznő aktáját azonban tavaly novemberben ismét megnyitották, miután több forrásból is újabb adatok merültek fel az esettel kapcsolatban. 

Annak a jachtnak a kapitánya, amelyen a színésznő férje, Robert Wagner és Christopher Walken (mindketten ugyancsak színészek) társaságában töltötte az ominózus estét, tavaly azt állította, hogy 1981-ben hazudott a hatóságoknak. Véleménye szerint a férj felelős Wood haláláért, mert miután kiderült, hogy a színésznő nincs a fedélzeten, megakadályozta, hogy a keresésére induljanak.

Szólj hozzá!

Szarajevó díszpolgára lett Angelina Jolie

2012. július 10. 14:00 - icusb

Hivatalosan is Szarajevó díszpolgára lett Angelina Jolie amerikai színész-rendező, aki a bosznia-hercegovinai főváros filmfesztiváljának keretében vette át az országban 1992 és 1995 között zajló háborúról szóló filmjének elismeréséül szolgáló címet.

In-the-Land-of-Blood-and-Honey-Angelina-Jolie-1.jpg-600x398.jpg

Jolie első rendezése, A vér és méz földjén című film egy fiatal bosnyák muszlim nő és egy szerb férfi szerelméről szól, akik a háború idején a front két ellentétes oldalán találják magukat. A mozi a háború muzulmán áldozatai előtt tiszteleg, az alkotók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem szerbellenes filmet készítettek.

"Ez rendkívül sokat jelent nekem - mondta a könnyeivel küszködő színész-rendező a díszpolgári cím átvételekor. - A Boszniában töltött idő és az itt megismert emberek örökre megváltoztatták az életemet. El sem mondhatom, hogy mit jelent számomra egy olyan város díszpolgárává válni, amely ennyire kedves a szívemnek."

A városháza tavasszal jelentette be Jolie díszpolgárrá jelölését. Az átadási ceremóniára május elején került sor a szarajevói Nemzeti Színházban, ahol a színésznő hangfelvételen keresztül mondott köszönetet a megtisztelő címért, és ígéretet tett rá, hogy júliusban ellátogat a bosznia-hercegovinai fővárosba. A díszpolgárságról szóló okmányt most személyesen is átvette a szarajevói kanton miniszterelnökétől, Fikret Musicstól a 18. Szarajevói Filmfesztivál keretében - közölte a BBC News. 

A Vér és méz földjént tavaly decemberben mutatták be Szarajevóban. Az alkotást idén Golden Globe-díjra is jelölték a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában.

Szarajevó minden évben olyan külföldieknek adományoz díszpolgári címet, akik sokat tettek az emberiség felemelkedéséért, a demokráciáért és a toleranciáért.

mti

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil