Május 13-án mutatjuk be az HBO saját gyártású filmjét, a Cinéma véritét, amely a tévétörténet első valóságshow-jának állít emléket. Az Egy amerikai család (An American Family) 1973-ban indult az Egyesült Államokban, és egy valódi család mindennapjait mutatta be a nézőknek – a központi házaspárt most Diane Lane és Tim Robbins játssza, a műsor ötletgazdáját pedig a Maffiózók egykori főszereplője, James Gandolfini jeleníti meg.

A hetvenes évek elején tévétörténelmet írt a Loud család: miután hét hónapig kamerák előtt élték az életüket, 1973-ra összeállt egy tizenkét epizódos sorozat, az Egy amerikai család (An American Family) – és ezzel megszületett a reality műfaja. A manapság oly divatos tévés formátum akkor nem várt hatással volt a nézőkre, így a család és a készítők életére is: mind a nézők, mind a sajtó elítélte a szereplőket, Loudék ugyanis korántsem alkottak olyan mintacsaládot, mint a korabeli fikciós sorozatok karakterei.

A produkciót végül több mint tízmillió néző követte, és valóban korszakalkotóvá vált. 2002-ben például a TV Guide minden idők 50 legjobb tévéműsora közé sorolta. A világszerte ismert antropológus, Margaret Mead pedig ezt mondta annak idején a műsorról: „Úgy hiszem, az Egy amerikai család elindítása legalább olyan újszerű és jelentős, mint a dráma vagy a regény műfajának megalkotás volt – az, hogy mások életét egy kamera lencséjén át szemlélhetjük, valójában egy teljesen új módja annak, hogy az életről tanuljunk.”

A filmről

A dokumentarista filmművészeti irányzat után elnevezett Cinéma vérité az Egy amerikai család kulisszái mögé kalauzolja el a nézőket, a filmkészítés folyamatát és a családi problémákat egyaránt bemutatva, számos nagyszerű színésszel a főbb szerepekben. Az öt tinédzser gyermeket nevelő házaspár, Pat (Diane Lane) és Bill (Tim Robbins) kapcsolatában komoly gondok adódtak, olyannyira, hogy az asszony huszonegy év után – éppen a forgatás ideje alatt – adta be a válókeresetet, és el is költözött a családi házból. Emellett a legnagyobb fiú, Lance (Thomas Dekker) nemi irányultsága is botrányt okozott, nyíltan vállalta ugyanis homoszexualitását, amire addig nem volt példa a képernyőn.

A műsor ötletgazdájának, Craig Gilbertnek (James Gandolfini) vállalt célja volt, hogy hatással legyen az amerikai társadalomra, és közben azt is világosan látta, hogy Loudék problémái több millió amerikai sajátjai is lehetnek. A felvételeket készítő Susan és Alan Raymond azonban valamivel közelebb került a családhoz, és sokszor támadt kétségük, hogy etikus-e rögzíteni a legintimebb pillanatokat is.

Világsztárok a családtagok szerepében

Patet, az édesanyát Diane Lane játssza, akit A hűtlen főszerepéért Oscar-díjra jelöltek, majd a Napsütötte Toszkána után a Cinéma véritéért is Golden Globe-jelölést kapott, és utóbbival az Emmy-szoborért is versenybe szállt. Filmbeli férjét, Billt az Oscar-díjas Tim Robbins alakítja, aki a Titokzatos folyó mellékszerepéért kapta az akadémiai elismerést, de a Ments meg, Uram! című alkotásáért rendezőként is Oscarra jelölték. Három Golden Globe-díjat is birtokol, és a Cinéma véritéért szintén jelölték.

A film harmadik fontos alakja a realityt megalkotó Craig Gilberté, akit a Maffiózók egykori főszereplője, James Gandolfini jelenít meg – a színész Tony Soprano megformálásáért három Emmy- és egy Golden Globe-díjat is kapott annak idején. Mellékszerepekben feltűnik az Apollo 13-ért Oscarra jelölt Kathleen Quinlan és a Vágyak vonzásában egykori csábítója, Lolita Davidovich is.

A gyerekek szerepében Thomas Dekker (Terminátor - Sarah Connor krónikái), Kaitlyn Dever (A törvény embere), Nick Eversman (Missing - Elrabolva), Johnny Simmons (Scott Pilgrim a világ ellen), valamint Caitlin Custer (Szvingerek) látható; a realityt készítő Raymondékat pedig a szintén a Szvingerekből ismert Shanna Collins, illetve a Majdnem híresben feltűnt Patrick Fugit játssza.

Az alkotókról

Az HBO saját gyártású filmjét többnyire Los Angelesben és környékén, illetve részben New Yorkban forgatták. Az 1970-es évek Santa Barbarájának és New Yorkjának megidézésére az Emmy-jelölt díszlettervezőt, Patti Podestát (Újraszámlálás) kérték fel, míg a jelmeztervekért Suttirat Anne Larlarb felelt.

A Cinéma vérité forgatókönyvét az Óment és folytatásait is jegyző David Seltzer írta, a rendezést pedig Shari Springer Berman és Robert Pulcini vállalta magára. Az Oscar-jelölt direktorpáros korábban rendező-forgatókönyvíróként jegyezte a szintén az HBO számára készített Sikersztorit – a film számos fesztiváldíjat bezsebelt, és a legjobb adaptált forgatókönyvért még Oscar-díjra is jelölték.

A munkájukat producerként segítő Karyn McCarthy szintén dolgozott már az HBO-nak (a John Adams című minisorozaton), ahogyan a vezető produceri teendőket ellátó Gavin Polone is (Félig üres, Mondd, hogy szeretsz). Vezető producerként közreműködött még Zanne Devine (Könnyű nőcske, Hullámtörők).

Alkotók és színészek a filmről

„Dokumentumfilmesként kezdtük, igazából mindig is a valóságot szerettük volna leképezni. Ilyenkor viszont mindig megjelenik a morális dilemma is, hogy mennyire folyhatunk bele a történésekbe. Szeretnénk egy megkapó történetet ábrázolni, miközben megpróbáljuk nem befolyásolni az eseményeket, próbáljuk azokat a természetes mederben tartani. Az Egy amerikai család készítésének ez az erkölcsi aspektusa nagyon megfogott minket, sok dologban Craiggel és Raymondékkal is egyetértünk” – mondja Sarah Springer Berman rendező arról, hogy miért is vágtak bele a Cinéma vérité elkészítésébe.

„A keleti parton nőttünk fel, de gyerekként így is a kaliforniai családok képeivel bombáztak bennünket. Az olyan korabeli sorozatok, mint a The Brady Bunch vagy a The Partridge Family formálták az elképzeléseinket az ideális családról, amely az örök napfényben éli az amerikai álmot. Most, 2011-ben felülvizsgáljuk ezeket a hetvenes évekbeli képeket, és egy nyugati parti, szerethető, ám tökéletesen diszfunkcionális családról készítünk filmet – amelynek tagjait a televízió közönsége nemhogy ünnepelte volna, de el is kárhoztatta” – teszi hozzá a társrendező Robert Pulcini, aki szerint a Cinéma vérité ezzel együtt is a családi kötelékek erejéről szól.

Bár Springer Berman és Pulcini túl fiatalok ahhoz, hogy valós emlékeik legyenek az Egy amerikai családról (1973-ban kilenc-tízévesek voltak), az 1940-es születésű forgatókönyvíró, David Seltzer jól emlékszik a műsor indulásra: „Amikor az Egy amerikai család adásba került, mindannyian meglepődtünk: az volt az első alkalom, hogy valakik kinyitották az ajtót egy tévéstábnak, és megengedték, hogy az olyanoknak ábrázolja őket, amilyenek valójában. Ezt akkor még senki nem hívta realitynek, és senki nem is hitte, hogy a jelenség maradandó lesz. Mindenki azt gondolta, egyszeri alkalom volt, hogy ilyesmit láthattunk” – eleveníti fel emlékeit.

„Senki nem volt felkészülve arra a hatásra, amit a sorozat kiváltott. A családot megkövezték a város főterén, kis híján máglyán égették el. Volt egy csavar a gépezetben, amellyel senki nem tudott mit kezdeni: a közönség és a sajtó sosem bocsátotta meg Loudéknak, hogy bemocskolták az amerikai család képét, így az emberek soha többé nem láthatták már magukat úgy, ahogyan szerették volna. Az meg egyszerűen nem tetszett nekik, amit a tükörben láttak” – véli Diane Lane, aki csak utólag elemzi a produkció hatását, hisz a műsor indulásakor csupán nyolcéves volt.

„Azt hiszem, meg kell értenünk azt a kontextust, amelyben Amerika először találkozott ezzel a családdal. A társadalom egy része sötétségben élt: 1973-ban egy meleg srácot a legjobb esetben is csak furcsának tartottak, és kiközösítettek, általában azonban testi fenyítést is alkalmaztak vele szemben. És akkor hirtelen megjelent a televízióban Lance Loud, aki nyíltan és büszkén vállalta a másságát. Azt hiszem, ez sok amerikai férfira felszabadítóan hatott, és ekkor kezdett el valamit is változni a homoszexuálisok megítélése” – teszi hozzá Tim Robbins.

A Cinéma vérité igazi siker volt a kritikusok körében, de a díjátadókon is jól szerepelt: kilenc Emmy-jelölést kapott, melyből végül egyet váltott díjra, de emellett három Golden Globe-jelöléssel is büszkélkedhet.

Bemutató: május 13. vasárnap, 20:00