Filmsor

Amanda Seyfried úgy él, mint egy profi énekes

2012. június 05. 18:00 - safranyn

Sosem gondolta volna Amanda Seyfried, hogy egy filmmusical olyan szigorú követelményeket támaszt, mint az éppen készülő A nyomorultak. A színésznő egy másik zenés szuperprodukció, a Mamma Mia! sztárjaként lett világhírű, ám az kismiska volt a mostani filmhez képest. „Mindennap énekelnem kell, mert élőben veszünk minden számot, nem úgy, mint múltkor – mondja a klasszikus zenei képzésben részesült szoprán Amanda. –

Hogy el ne menjen a hangon, vödörszám iszom a gyógyteát. Reggel a zuhany alatt el kell kezdenem skálázni, hogy mire kiérünk a forgatási helyszínre, már be legyek melegítve. Tilos a dohányzás, és alkoholból is csak egy deci bort szabad naponta. Sajtból is csak pár dekát ehetek, ezt nem is tudom, miért. Szóval aszkéta életmódot kell folytatni, mint egy profi énekesnek.”

A színésznő azonban cseppet sem bánja, hogy így alakult, A nyomorultak musical ugyanis már 11 éves korában megbabonázta. „Amikor először megnéztem, levegőt is alig kaptam. Anyukám azt mondta, életemben ez volt az első dolog, amire képes voltam három percnél tovább odafigyelni.”

Amanda Seyfried Cosette-et, a prostituált Fantine (Anne Hathaway) törvénytelen lányát játssza A nyomorultakban olyan világsztárok oldalán, mint Hugh Jackman (Jean Valjean) és Russell Crowe (Javert felügyelő).

(Les miserables – hazai bemutató: 2012. december 27.) 

UIP

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megneztem.blog.hu/api/trackback/id/tr604562629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2012.06.05. 19:54:11

Bizony-bizony. Én még csak nagyon-nagyon alulról ugatom a színész szakma rejtelmeit, de azt már nekünk is tanítják, hogy a hangra nagyon kell vigyázni és "karban kell tartani" folyamatosan.
Mert olyan nem lehet, hogy musical közben berekedjen az ember. :D

És ugye ez most csak egy film, és ez is durva. Viszont, aki mondjuk színházban játszik musical-ben annak lehet, hogy naponta kell végigénekelnie a 3 órás darabot (vagy akár többször is) heti több napon keresztül.

Nem egy könnyű szakma. :)

safranyn · http://filmsor.net 2012.06.09. 12:30:42

@Spawn85: remélem valami elvont angol produkcióban látunk majd :) Mint amilyen a The Shadow Line vagy az Injustice volt :)

Spawn85 2012.06.14. 02:48:11

@safranyn: Na, az még azért nagyon messze van. :) (Az Injustice-t nem láttam amúgy.)