Megnéztem

Puzsér: A nyugdíjasok nyerték a Csillag Születiket

2012. június 03. 13:15 - icusb

Puzsér Róbert szerint azért nyerhette Mészáros János Elek a Csillag Születiket, mert a nyugdíjasok ezúttal is bizonyították, hogy "övék a hatalom". 

"Ebben az országban a fontos és a kevésbé fontos kérdésekben is a nyugdíjasok döntenek. Sajnálom a Quantumot, annak a generációnak az áldozatai, akik bármelyik kormányt megbuktatják plusz egy havi nyugdíjért, akik körömszakadtukig ragaszkodnak az ingyenes utazásukhoz, akiknek semmi se drága, csak az előjogaik. És mielőtt még kigyulladna a kommentfal a klaviatúra hisztérikus csapkodása folytán: igen, az én anyám is nyugger" - írja a Facebookon.

Bár úgy érzi Mészáros nem érdemelte meg a győzelmet, gratulál neki, s mint írja reméli, hogy "ha már a személyiségét alárendelte a nemzeti kultúra ügyének", akkor az nem csak ennek a műsornak meg az ibuszos tizenkét milliónak szól, hanem következetesen képviseli azt a jövőben is népdalokkal meg áriákkal.

Puzsér szerint egyébként tegnap este Janicsák Vecánál csak Geszti Péter volt rosszabb, aki még mindig nem veszi észre, hogy nincs szükség évtizedek óta arra amit csinál.

195 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megneztem.blog.hu/api/trackback/id/tr304562696

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rémálom a zsákutcában 2012.06.04. 12:26:12

Elég volt a látszatintézkedésekből! Elég volt a puhányok politikájából! Kemény kezet és valódi tökös legényeket a gátra!...

Trackback: Akkora, de akkora csillag született 2012.06.04. 09:50:41

Csillag születik Csillag született és hahaha, a nagy Puzsér most megkapta a magáét! Az ízlés nélküli jónép rittig ezt a szerencsétlen, ámde hatalmas, “hangilag” csak-csak, de “bajuszilag” magyaros polgárt, ezt a “mozgásilag” kétbalkezes, de háromnevű M...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.06.03. 19:32:55

Szerintem a nyugdíjasoknak nincs elég pénzük erre! Lehet, hogy a tv-nek ez jó hírverés a meglepetés ereje!

csak egy néző 2012.06.03. 22:47:42

Szerintem nem a nyuggerek szavazták meg.Mivel Alcsuti vagy Felcsuti a parasztgyerek és még a kormányrol is hablatyolt valami betanult hülye dumát a fidesz szerveréről mehetett ezerszámra az sms.Nehogy már az nyerjen aki tetszik a többségnek.

fagzal 2012.06.03. 22:48:20

A QXXL egy csoport, ahol nem lehet egy emberrel azonosulni - innentől bukón volt. (Karzatról: "Mit bohóckodnak má' ezek?")

Szirota nem nyerhetett, mert aki fiatal, nagy hangú csajra akart szavazni, egy hete lefogyasztotta már a keretét a Megasztárban. (Karzatról: "Mér' nem bír ez magyarul gajdolni?!")

Innentől Elek triviális. (Karzatról: "Aóóó, anyjuk, haggyad a Sas kabarét, a danolós pacák megy, gyere!")

szgy 2012.06.03. 22:54:35

Janicsák az x-faktor óta szerintem abból él hogy elnyávogva "feldolgozta" a most múlik pontosan-t. Szerencsére hogy nem utáltatta meg velem az eredetit vagy a csík zenekaros változatot.

soproni1 2012.06.03. 22:58:18

Nyert az alázat a zene iránt. Mindig az alázat nyer.

szgy 2012.06.03. 22:58:54

@csak egy néző: "Nehogy már az nyerjen aki tetszik a többségnek."

indítani kell egy fa**book csoportot "egymillióan az énkedvencemért" névvel hogy azt higgyék az emberek hogy őket annyian szeretik.

egyébként nagyon jó volt a Q.XXL de ez egyáltalán nem jelenti azt hogy rájuk szavaztak a legtöbben. könnyen lehet hogy abba a csapdába estek bele mint már néhányan korábban hogy a műsorban már régóta kész tényként kezelték hogy ők fognak nyerni és ezért nem szavaztak rájuk annyian.

az nem derült ki valahol hogy ki lett a 2. helyezett?

Épelméjű 2012.06.03. 22:59:30

Nagyon nagy arc a Puzsér! Csak így tovább!

"Sajnálom a Quantumot, annak a generációnak az áldozatai, akik bármelyik kormányt megbuktatják plusz egy havi nyugdíjért, akik körömszakadtukig ragaszkodnak az ingyenes utazásukhoz, akiknek semmi se drága, csak az előjogaik. "

Ez a mondtad mindent visz!!!!!!!! Elképesztő, hogy mennyire igaza van. Sajnos:(

Rodolfo63 2012.06.03. 23:02:18

ritka nagy barom vagy PR, de bírom ezt a szart, amit löksz :)

gumibugyi 2012.06.03. 23:03:50

Ki az a Puzsér? És ki érdekel mit gondol?

Astronomy Domine 2012.06.03. 23:04:34

" akik bármelyik kormányt megbuktatják plusz egy havi nyugdíjért, akik körömszakadtukig ragaszkodnak az ingyenes utazásukhoz, akiknek semmi se drága, csak az előjogaik. "

Ha ilyen anyád van, nem csoda, hogy jó nagy seggfej lett belőled.

gumibugyi 2012.06.03. 23:05:02

helyesen:
Ki az a Puzsér? És kit érdekel mit gondol?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.06.03. 23:07:43

A bóvli kormány bóvli országában a nép fia, a presbiter, a kackiásbajszú, kicsit parasztikus "nemzetinek" kellett nyerni.
Nekem tetszett és szimpatikus is, de ez a véleményem.
Ez a Puzsér meg egy túljátszós, szájkaratés, antipatik.

rockjano 2012.06.03. 23:10:09

Szerintem ez ennél bonyolultabb.

Nem a nyugdíjasok a gond hanem azok a politikusok akik gátlástalanul kiszolgálják őket, és ebből a szempontból nincs különbség a két oldal közt.

Én magam több nyugdíjastól hallottam hogy nagy szívesen visszaadná a 13. havi nyugdíjukat mégsem merte Bajnai elött senki sem meglépni sem javasolni a dolgot (a Fidesz sem erőltette ellenzékből sem)

Szerintem Geszti nem volt olyan rossz és hogy szükség van-e rá azt majd a piac eldönti ugyanúgy mint minden más előadónál is (Vecának aki egyébként tehetséges most kellett visszamondani a koncerturnéját érdektelenség miatt... kemény pofon)

Ugyanígy dönt majd a piac mindenkiről... (kevesen élik majd túl) nagyon tetszett hogy azt javasolta a lánynak hogy tanuljon és válasszon műfajt. Egy ilyen versenyen történt szereplésből nem lehet sokáig megélni... és jönnek majd a mégújabb mégfiatalabb tehetségek...

AnnaKarenina 2012.06.03. 23:11:45

Azért nem minden tetszetős elméletre húzható rá a valóság, és ez itt ez most egy kicsit vicces is, meg hazug.
Egy mai 62 éves (nyugdíjas) 1968-ban volt 18 éves, abban az időben - amikor bármennyire is el volt zárva ez az ország - a nagy 1968-as paradigmaváltás, a fiatalok forradalma az öregek felett, csak megérintette őket. Nyilván van még néhány idősebb korosztály, de a dolog természetéből következően egyre csökkenő létszámban. Uncsi, hogy még mindig úgy beszélnek a mai idősebbekről, mintha Honthy Hannán és az operetten, magyar nótán nőttek volna fel. (Csalódás ez Puzsértól.) Arról meg már ne is beszéljünk, hogy költi-e egy nyugdíjas sms-ekre a nyugdíját.
Ezzel szemben van Magyarországon egy, a Fidesz nemzetieskedése óta újranövő réteg - életkortól függetlenül -, amelyik már csak dafke is erre a gyöngyösbokrétára fog szavazni, pláne, hogy egy kereskedelmi tévéről van szó.
Át kellene ezt gondolni újra ezt az üzenetet.

Rodolfo63 2012.06.03. 23:12:26

@rockjano:

"Szerintem Geszti nem volt olyan rossz és hogy szükség van-e rá azt majd a piac eldönti ugyanúgy mint minden más előadónál is"

azért ez nem teljesen van így szerintem - ha sokat nyomatják, akkor többet hívják, hiába szar - az igénytelenség uralkodik itten

idegenelet 2012.06.03. 23:14:18

@gumibugyi: Elárulom, hogy ezt sem sikerült helyesen leírnod, de ne szólj senkinek.

rockjano 2012.06.03. 23:18:09

@Rodolfo63: Azért jött hogy reklámozza magát... vidám felszabadult örömzenét nyomott ebben a szerencsétlen elbaszott országban erre nagy igény lesz :-) és meg is tudom érteni a népeket...

MJE győzelme valóban generációs dolog (kevés huszonéves szavazott rá gondolom) és egyébként intő jel arra hogy alábecsülik az idősebb korosztály vásárlóerejét.

Míg a fiatalok egyre többet letöltenek ás YT-oznak azaz NEM NÉZNEK TV-t, az idősebb korosztály egyre fontosabb lesz a kerTV-k számára.

Szerintem felkészülhetünk magyarnóta versenyekre és kifejezetten nekik készült műsorokra egyre inkább...

kontact35 2012.06.03. 23:20:15

Csoport nem nyerhet, mert azt nem lehet olcsón egy autóval,és egy CD-vel minden falunapra, minden sufniba elküldeni, hogy legalább 2x megtermelje egy év alatt a 12 milliót, amit kifizetnek neki. Nem rossz bolt ez az RTL-nek, ki van ez találva!
Egy fura fazon nyert tegnap, akiben, véleményem szerint, sem szóban, sem előadásmódjában semmi természetesség nincs. (Talán csak tegnap a könnyei.)
Tegnap a duettnél, nyugodtan kiküldhették volna, mert a Queen dalt, HANGBAN, lendületben, előadásban Tabáni vitte a vállán, akarom mondani a torkán.
Jánosunknak maradni kellett volna saját műfajánál.
Sátoros ünnepeken, jutalom osztásnál az önkormányzatok előadótermeiben, majd elénekli a Hazám, hazám-ot, kétségtelen, kellemes hangja van. Talán, ha előbb kezdi képezni a hangját, eljuthatott volna az operáig
Az hogy rászavaztak, azt is jelenti, hogy esetleg egy Ki Mit Tud szerű normális műsornak is lenne közönsége
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=v2c4X1ba3SE

termesz 2012.06.03. 23:20:34

@AnnaKarenina: a 62 éves még nem utazik ingyen.:) És azt hiszem, h túlzás azt gondolni, Puzsér minden nyugdíjasról beszél. Csak egy jellemző viselkedést írt le, amiben amúgy igaza.

AnnaKarenina 2012.06.03. 23:25:07

@Épelméjű: Véleményed alapján pontosan olyan vagy, mint a Fidesz, ami nem csinál semmi érdemlegeset, de elvenni azt nagyon szeret másoktól. És most ebbe a csapdába Puzsér is belesétált.:)
Ha fiatal, életerős emberek hagyják magukkal azt tenni, ami manapság történik velük és a szüleikkel, nagyszüleikkel, akkor csak szégyellhetik magukat.

termesz 2012.06.03. 23:25:10

@AnnaKarenina: nézzél meg egyszer egy nóta estet (és annak közönségét) és szerintem vissza vonod amit 68-ról mondtál.:)

AnnaKarenina 2012.06.03. 23:28:24

@termesz: Nincs alkalmam erre. Nem tudom, hol látod őket, talán vidéken. Ott el tudom képzelni. A 68-nak meg nézz utána.

gsizoli 2012.06.03. 23:34:01

Nagy arc...vagyis nagy arca van..de mire is? Amúgy, ha eladta a lelkét legalább annyi gerince lehetne, hogy elfogadja a kenyéradói döntését...

stf! 2012.06.03. 23:37:58

Ez is csak egy amolyan benyalás az új hatalom felé, mint a Kolbászburger meg a 74% magyar hús a TESCO-ban. Mert így lehet túlélni...
Elek pedik Balek, egy áldozat a seggnyalók oltárán. Tk. sajnálom, bár diplomával elég gáz.

Wendég 2012.06.03. 23:43:35

Az összes beválogatott csillag születik jelentkezők közül nincs egy se aki a fődíjat megérdemelné .Nincs köztük tehetséges ,végül valakinek oda kell ítélni a díjat, végig megy a verseny és senki nem kapna díjat az lett volna az igazságos.

Wendég 2012.06.03. 23:46:24

@kontact35: jó kántor lenne belőle az biztos.

Wendég 2012.06.03. 23:53:20

@szgy: janicsákot a zsüri tolta maga előtt vagyis az rtl tv,napokban olvastam hogy az műsorait bezárták a jegyek nem kelendősége miatt,érdeklődés hiányában.Nagy maszlag az egész verseny ,no meg a zsűri tagok ahogyan elbírálják a jelentkezőket ,mintha piacon lennének alkudoznak ,komolytalan az egész.

peti papagáj 2012.06.03. 23:54:56

azt hittem, tévés tehetségkutatókba csak 14 éves lányok küldenek sms-t.

Állásrafal 2012.06.03. 23:58:10

Puzsér nem vette észre, hogy nem róla kell, hogy szóljon a műsor. Puzsér alapvető emberi dolgokkal nem rendelkezik. Puzsér olyan mint egy kiakadt óra. Puzsér nem veszi észre, hogy már ő is lassan a nyugdíjasok közé fog tartozni. Puzsér beszűkült látókörű. Puzsér azt hiszi magáról, hogy tévedhetetlen és tökéletes emberi példány. Puzsér olyan mint egy hüllő. Puzsér jövőképet mutat, azt vetíti előre, hogy amit az őt követő nemzedéktől kap, arra rá is szolgál. Puzsér elpukkadt a végén. Puzsér olyan mint egy olcsó reklámfelirat, nincs arca.

Épelméjű 2012.06.04. 00:06:33

@AnnaKarenina:

Nincs mit hozzátenni mondandóhoz, minden szavad igaz...

wikipadia.org:
funkcionális analfabetizmus: az érintett tud írni-olvasni, de nagyon rosszul. Kibetűzi a szavakat, de nem érti meg a használati utasítást, és nem tud a saját örömére olvasni. Ez akadályozza a további tanulást. Magyarországon a különböző becslések szerint a felnőttek 16-33%-a funkcionális analfabéta.

Annácska, hova sorolod magad? 16-33 % vagy 67-84 %? Csak kérdem, mert hozzászólásod alapján erősen a 16-33-asokra hajazol. Sajnos.

AnnaKarenina 2012.06.04. 00:20:54

@Épelméjű: Sajnos, amit írsz az nagyon pontosan és tudományosan is felmérve, a mostani fiatal felnőttekre érvényes. Még a nagyon öregekre sem, mert írni, olvasni, számolni azt nagyon alaposan megtanultak.:)
Ez a fajta személyeskedés nem vitaalap, nem érv. Inkább csak szégyelld magad.

AnnaKarenina 2012.06.04. 00:36:14

@Épelméjű: És légy abban is nagyon biztos, hogy nem a nyugdíjasok miatt nem nyert a Quantum, hanem a Fidesz-ízlésű magyarkodók miatt.

tundrazuzmo (törölt) 2012.06.04. 00:38:54

Valaki egyszer mesélt nekem az SMS gépről, ami folyamatosan ontja a szavazatokat. Több gép is lehet, mindben több sim kártyával, mind az RTL szolgálatában, amelybe csak azt kell beütni, hogy hány sms-t akarsz küldeni, és hogy melyik számról mennyit, és a többi már csak automatizmus.

Az RTL saját maga "intézi" a nyertest, ha kell beleszól a szavazás eredményébe, amelyet persze online követ az stáb. János Elek is ki lett hozva győztesnek, ami szép gesztus a vidék és a népnemzeti Magyarország felé.

Nem lennék meglepve, ha János Elek egy újabb körre is jó lenne az RTL-nek. Itt van például a "Házasodna a gazda" sorozat. Hirtelen János Elek lesz a kiválasztott - akiről éppen időben elcsepegtették hogy még agglegény, és szeretne házasodni - és aztán majd találnak neki valakit. Bár ne lenne igazam, és nem bulvárosítanák el ezt a tenyeres-talpas, viszont derék embert!

szipi3 2012.06.04. 01:16:22

1, Te is leszel nyugdíjas.
2, Milyen alapon lehet összehasonlítani egy tánccsoport és egy énekes teljesítményét? (Ez olyan szőkekurvás körte az almával...)
3, Ha van (szakértő?) zsűri, minek szavaz a nép? Ha a nép szavaz, minek fizetik a zsűrit?
4, Tanulság: Nem kell ilyen hülye műsor.
5, Te is leszel nyugdíjas.

DeToXXX 2012.06.04. 01:24:59

én úgy tudtam, hogy egy csillag több millió év alatt születik :P

dr. Erika Zangolna 2012.06.04. 02:05:29

Puzsér úr saját eladott lelkét, operettműsorát, saját eloperettesedését gyűlölte ilyen vehemensen ebben a nyomorult bajuszban.

Bizony elment egy operettműsorba óbégatni ő is, feladta az értelmes (értelmiségi?) megmondást egy negyed kiló olcsó hírnévért. Ostoba, zeneileg igénytelen embereket szórakoztatott ő maga is az óbégatásával.

Ezt nyilván nehéz neki önmagában elfogadnia, gyűlöli tehát másban. Tankönyvi eset.

Nem csodálkoznék, ha a pornóproducer kinézetű hakniművész győzelme részben a nagyfejű ordítva megmondó elleni protesztszavazatnak lenne köszönhető.

magnetize 2012.06.04. 02:33:44

@gumibugyi: Köszönöm, végre valaki nem élvez a bugyijába/gatyájába tőle. Puzsér fikázni nagyon tud, bár ahhoz nem is kell sok ész.

dr. Erika Zangolna 2012.06.04. 02:51:31

Egyébként a nyuggeres érvelés meg dettó azonos azzal, amit a Fidesz előadott minden esetben, amikor elvesztettek egy választást. Hol a csaló kommancsok, hol a birka nyuggerek, hol a virslizabáló panelprolik tehettek a vereségükről, csak éppen ők maguk nem.

Az ilyesfajta nyuggerezés gyakorlatilag semmiben nem különbözik bármilyen más népcsoport, vagy kultúra sztereotipizálásától. Ostoba, előítéletes emberek hiszik csak bölcsességnek az ilyesfajta általánosításokat.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.06.04. 03:52:45

Puzsérnak igaza van sok mindenben, de a nyugdíjasokkal kapcsolatos bizonyítatlan állítása netto "rasszizmus", bár itt persze nem a szó szerinti értelmében.
Az embereknek a 62. születésnapjukon pontban éjfélkor nyilván nem romlik le az ízlésük, akik addig Thomas Mann-t olvastak, hirtelen nem térnek át a Bors Magazinra, sem megfordítva. :)
Az SMS szavazás végeredményén én is rendesen meglepődtem, főleg az előző műsor szavazási eredménye után. Az akkor kiesett srác szavazói most nagyrészt Mészáros János Elekre szavaztak volna? Vagy hogy történt ez?

Patreides · patreides.blog.hu 2012.06.04. 04:00:37

Ami nekem nagyon nem tetszik Puzsér megnyilvánulásaiban (a szürreális mozgása, ideges gesztusai mellett), az a fekete-fehér szemlélete, a mindent vagy semmit gondolkozásmódja. A jogos és őszinte kritika az egy dolog, a stílus egy másik dolog, de a végletekben fogalmazás..? Nem lehet csak úgy odavágni, hogy egy produkció "szemét", és nem is csak azért, mert paraszt dolog az ilyesmi. Főleg azért, mert mindenben van pozitívum is, és azt el kell mondania egy kritikusnak, hogy ez meg ez volt a rossz, ez meg a jó a produkcióban. Mert ebből tanul az előadó, így segíti a kritikus a fejlődését.
Mit is mond Obi-Wan a StarWars III-ban? "Csak egy Sith tárgyal végletekben"
Dart Puzser... :)

amit még megtehetsz 2012.06.04. 06:11:08

Sztem meg csak azért nyert mert ez váltja ki a legnagyobb megdöbbenést az emberek nagyobb részéből. Ez szól a legnagyobbat. Ha a kiscsaj nyeri, v egy tánccsoport arra ki emlékszik? Na de ha egy bajszos "paraszt" (elnézést...)azt mindenki megjegyzi, és sokáig beszél róla.
egyébként meg sz@r volt a felhozatal, meg a műsorvezetők is irritálóak voltak. Borzasztóan felesleges egy műsor.

röhögő 2012.06.04. 06:24:49

@amit még megtehetsz: De azért megnézted, ugye?
Én egyetlen, CSISZ-t, x-fasz tort, megaszart, VV-t, BB-t nem néztem még meg, max másodperces villanásokat. Amikor realizálódott bennem hogy mit látok, már kapcsoltam is el.

manager2008 2012.06.04. 06:37:25

@AnnaKarenina: Igazad van. A mai hatvanévesek már a Beatles stb. nemzedék. Egyébként pedig valamit már tettek a fiatalokért, különben azok nem lennének.
Idióta dolog ez a fiatal-nyugdíjas ellentét hangsúlyozása.
Természetesen vegye őket figyelembe minden kormány, mert ha nem teszi az üzenet a fiataloknak is. Sajnos mindenki lesz egyszer nyugdíjas, de az is csak akkor ha megéri, ami nem kis mutatvány.

sujkos 2012.06.04. 06:40:29

@gumibugyi: A gondoláshoz ész kéne. Puzsér semmit sem hozott létre, semmiben nem jó. tehetségéből csak mások fikázására telik. Ebben tényleg jó. Gyomor, jellem és gerinchiány kell hozzá. Undormány.

krüger 2012.06.04. 06:57:17

@csak egy néző: Ritkán olvasni ekkora döbbenetes baromságot, mint amit ide írtál. Pedig erős a mezőny.

krüger 2012.06.04. 07:03:28

Szerintem azért győzött Mészáros, mert magyarul énekelt. És az emberek unják már az angol nyelvű karaokét. Én is néztem (leginkább azért, mert a gyerekeim is nézték), de eszem ágában nincsen ilyen műsorokon szavazni. Amúgy Puzsérnak sok minden igaza van, a nyuggerek ingyenes utazását be kéne már szüntetni, sajnos a mostani kormány se nagyon meri magát rászánni. Marad az, hogy az osztrák, a holland vagy a svéd nyugger ingyen utazik a metrón, miközben nekem a két gyerekemmel együtt legalább 1800 forintba kerül egy kisebb túra is, mondjuk az Állatkertbe. Döbbenet és tarthatatlan.

mufflinca 2012.06.04. 07:13:02

Szerintem elenyészően kevés nyugdíjas nézte ezt a sorozatot és annál is kevesebb szavazott. Nő és csapat nem szokott kedvenc lenni, tipikusan férfi előadók nyernek. Most is ez történt.

Hertelendi 2012.06.04. 07:28:34

@mufflinca: Ez a Puzsér úgy hülye, ahogy van. Ilyen műsorok közelébe se szabad engedni
"Nő és csapat nem szokott kedvenc lenni, tipikusan férfi előadók nyernek. Most is ez történt."
Majdnem... Az orbán is beleavatkozott pár tízezer szavazattal.Azzal együtt, hogy jó hangja van...

Hunor Levente 2012.06.04. 07:33:09

Rasszizmussal határos bunkó szövege van ennek a megmondó embernek. Honnan veszi amúgy is, hogy csak a nyugdíjasok szavazták meg? És mi a fasz baja van a népdalokkal meg az áriákkal? A szar igénytelen könnyűzene az mitől jobb? Lehet azért szavaztak arra a csávóra, mert az tudott legjobban énekelni a versenyzők között.

Koky_ 2012.06.04. 07:38:28

@gumibugyi: Például téged érdekel. Hiszen idekattintottál, nem? :)
Úgy bírom az ilyen hozzászólásokat, csak saját magát járatja le az ember...

Kutchek (törölt) 2012.06.04. 07:47:05

Ha a nyugdíjas jobban kezelik a mai okos telefonokat, mint a fiatalok, akkor valóban megérettünk a pusztulásra.
Inkább valami szittya polgári körös elmélet kellene.
Vagy a fiatalok brahiból szavaztak a flanelnges tenorra.

rohadjmegARCgeci 2012.06.04. 07:47:51

Gesztenyével kapcsolatban tényleg igaza van Puzsérnak,de a nyertes megérdemelte a nyereményét.

manes 2012.06.04. 07:48:45

Nem néztem se a CSISZ-t se a Megaszart. Most lemaradtam valamiröl?

különvélemény 2012.06.04. 07:55:41

@AnnaKarenina: "mint a Fidesz, ami nem csinál semmi érdemlegeset"

Ezek hol nem csinálnak semmit, hol mindent rosszul csinálnak.
Sosem tudjuk meg, melyik az igaz.

Arbet 2012.06.04. 07:56:47

@Hunor Levente: Szavaztak? :D Én azt hittem azért nyert, mert Orbán nagy haverja a csúti gyerek, meg azért, mert már eddig is ki volt tömve pénzzel. Én naívan azt hittem, hogy a politika szólt bele ebbe is és nem az sms írogató anyókák. Dehülyevagyok.

whiterose 2012.06.04. 07:57:18

Még vagy 30 évem van a nyugdíjig, de Mészáros János E-.re szavaztam.

különvélemény 2012.06.04. 08:03:02

@Kutchek:
Nyilván a "szittya polgári körös" rétegből sokan szavaztak MJE-re.
Meg a vidékiek legnagyobb része is, meg a szavazásmániás tinik közül is biztos trendi lett bizonyos mértékben.
A Quantum egy csapat, 2 számig hibátlan, onnan uncsi, nem tudja fenntartani az sms-ezők érdeklődését.
Jenniferből meg 12 egy tucat.

realcowboy · www.pknranch.hu 2012.06.04. 08:08:24

@manager2008: "mindenki lesz egyszer nyugdíjas" vagy legalább is idős korú. a nyugdíj az necces. nekem biztos.

Koky_ 2012.06.04. 08:12:12

@tundrazuzmo: Pontosan ez jutott eszünkbe nekünk is! Lehet hogy ő lesz az új "reality" főszereplő? :)

lobster thermidor 2012.06.04. 08:13:56

Puzsér saját magát sem veszi komolyan, ezért súlyos tévedés a véleményét bármiben mértékadónak nyilvánítani!
Az más kérdés, hogy sajnálatos, a korra jellemző tünetnek tekinthető az ilyen negyedművelt egyének véleményvezérkénti kirakatba állítása.

Bitó 2012.06.04. 08:16:17

P. Robi hiteltelen. Hol van már a Demokrácia Rt. című műsorától? Abban az időben minden szavát komolyan vettem, és egy véleményem volt vele. Most pont abban a moslékban dagonyázik, amit gyilkolt kritikáival annak idején. P. Robi elkurvult, pátosszal szólva elárulta az ügyet. Sajnálom.
Hol van az anarchia pólód Robi, amiben a Hír tv-be mentél egy beszélgetésre?
A nyuggerek elleni kirohanásod pedig, pedig szinte olyan mintha zsidóznál, vagy cigányoznál. Ripacs lettél. Egy pojáca, akinek szava az elkurvulásával légyzümmögéssé vált.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.06.04. 08:17:12

:x
és mi PizsiRobi javaslata?
töröljük el a demokráciát, és éljen a diktatúra, meg az egyszemélyi döntések?

több liberalizmust! máglyára az otthonszülőkkel! az értelem nevében!

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.04. 08:22:51

Mondjátok! Ezt a hímringyósított kiszeltüncit miért kell reklámozni is? Egy gusztustalan, nagypofájú, semmiresejó alak. Egyszerűen agyon kellene hallgatni.

@wmiki: téged kéne máglyára küldeni végre, te húgyagyú...

Parajpuding 2012.06.04. 08:27:02

@wmiki: te egyre mélyebbre kaparod magad a csuti alsó béltraktusába, ahol egyre nagyobb a sötétség, a bűz. Miről beszélsz te félkegyelmű???

Puzsérnak tökéletesen igaza van és maximálisan egyetértek. A nyuggerek sajnos akadályai a fejlődésnek. Szó szerint: "akiknek semmi se drága, csak az előjogaik". Na ezért.

kamasuka 2012.06.04. 08:27:39

Puzsér egy idióta. Évekig észre se vették, ahová elment, ott rövid úton megszabadultak tőle, mert szentül el is hitte a kinyilatkoztatásait, és már vérciki volt minden médiaszemétnek is. Aztán persze volt az a pénz, amiért ő élőben "előre megírtan" kinyilatkoztat egy olyan "sztárkeresőben", ahol összeresztenek 244341 kategóriát, és ebből kihirdetnek egy győztest.

Trippingtherift 2012.06.04. 08:29:35

Puzsér Róbert, mintha a számból vette volna ki a szót! Köszönöm, hogy van valaki, aki ilyen tökéletesen meg tudja fogalmazni a Csillag születikkel kapcsolatos gondolataimat!

Perillustris 2012.06.04. 08:31:33

@tundrazuzmo: "Valaki egyszer mesélt nekem az SMS gépről"

Egy olcsó PC tudja ezt egy pár ezer forintos SIM-kártya olvasóval.

Én kétlem, hogy erre szüksége lenne bárkinek.

Vad.Korte (törölt) 2012.06.04. 08:46:32

@manes: Nem. Én se néztem. Elég itt elolvasni, mi volt szar. :-) Ha fekszem három órát és nézem a plafont, már többet tettem az egészségemért.

lavór 2012.06.04. 08:46:45

Magyarország sikerembere: Puzsér Róbert. Fröcsög, gyűlöletet kelt, uszít. Legalább olyan színvonalat képvisel, mit a műsor, amiben szerepelt.

AnnaKarenina 2012.06.04. 08:48:20

@különvélemény: Vajon miért tesz úgy valaki, mintha nem is értené, hogy a Fidesz egyik oldalon túl sokat tesz (alkotmánymódosítás, adórendszer elhajlítása a jobbmódúak felé, külhoni magyarok jogainak növelése, az adóra is tegyünk adót gyakorlat, magán-nyugdíjpénztárak lenyúlása, stb., stb.), a másik oldalon: gazdaság, kultúra, oktatás, infrastruktúra, pedig nincs érdemleges javulás.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.06.04. 08:48:32

Ez a győztes Bajusz János tulajdonképpen az "Önök kérték" repertoárral győzött. Ha ott valóban mindig mindenki magyarnótát és operettet kér, nem pedig ánglius rockot, vagy modern tincitáncit, akkor sajnos tudomásul kell venni, hogy kis honunkban erre van igény.
Úgyhogy én is közlök egyet, hátha ezt is sikerre viszi a Bajusz János:

KIS STIGLICÖM...

Kis stiglicöm, kis stiglicöm
Jársz-e vélöm a hegytetőn?
Nem járok én, nem járok én
Nem vagyok a kis stiglicöd!

Ölelj éngöm, ölelj éngöm
Karjaidba legyen végöm!
Legyen végöd, legyen végöd
De ne az én karjaimba!

Kiskertedben virág vagyok
Öntözz éngöm, mer meghalok!
Szirmod rágja le a malac
Osztán mán csak gyökér maradsz!

Szívöm elhamvadó kanóc
Ne légy vélöm ilyen vadóc!
Csak viccöltem, csak viccöltem
Én vagyok a kis stiglicöd!

Kenderarcú kis stiglicöm
Jársz-e vélöm a hegytetőn?
Tudod ki a kenderarcú!
Legyen az a kis stiglicöd!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/07/kis-stiglicom.html
:)

Kutchek (törölt) 2012.06.04. 08:55:08

Egyszer látnák legalább egy alsó-középszerű előadást Puzsér Róberttől.

gh14 2012.06.04. 08:58:11

Attól függetlenül, hogy igaza van-e vagy sem, ez a Puzsér egy igazi nagy tahó.
Amíg nem kerül be a csillag születik-be a kutya sem tudta, hogy kicsoda. Most meg akkor araccal osztja az észt, hogy hihetetlen.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.06.04. 08:58:49

Mindenkinek a véleménye annyit ér, amennyire az emberek teszik.
Ebből a szempontból a szavazás eredménye alapján, jogosan nyert a győztes, hisz az SMS-eknél mindenki 1-et ér.

A másik nyertes Puzsér, aki bicskanyitogató stílusával, arcpirító vehemenciával, megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal nyilatkozik, így a legnagyobb faszságot, sértettséget is jogosnak tűnő tematikává alakítja.

Magyarul az ő véleménye már kinőtte magát, a mi véleményeink közül, mert többre tettétek ti azáltal hogy megbotránkoztok rajta, kéjes elégedetséggel hallgatjátok, szeretitek, vagy utáljátok.

Pedig valójában, pont úgy leszarható a véleménye, mint az enyém, vagy a tied.

AnnaKarenina 2012.06.04. 08:59:29

Egyébként meg Puzsér arra is figyelhetne, hogy ha a műsorban M. Elek Jánost a kultúrmisszió felkiáltással folyamatosan támogatta (annak ellenére, hogy az énekesnek több választott énekszámához nem volt elegendő a hangja), akkor most ne lepődjön meg ennyire az eredményen, és ne kezdjen el nyuggerezni.
De azt a jövőt is szépnek képzelem, amiben a Quantum- és -féle előadások lesznek a művészet - Puzsér szerint. Akkorra az emberek már csak arra lesznek képesek, hogy ritmusra együtt mozgó embereket bámuljanak és talán lesz, aki megérti majd azt a kis történetet, mondanivalót, amire felfűzik a produkciót?

kewcheg 2012.06.04. 08:59:57

Egyrészt: aki a nyugdíjasokat bántja, az még soha nem látott szenteste előtt a teszkóban olcsó mirelit halrudat vásárló nénit.Másrészt: való igaz, hogy irritáló, amikor a hajdúszoboszlói négycsillagos vellneshotel dzsakuzzijában aranyfuxos nyugdíjasok ülnek, miközben fiatalabb generáció arányaiban!!! sokkal kisebb számban képviselteti magát.Én is ismerek nyugdíjas "nagy embert" aki annak idején sok segget nyalt, pártkáder volt, jól elvolt a vasgyár meg az áfész igazgatói székében és így, tisztességtelenségben megőszülve vígan vezeti a vadiúj csilivili autóját és olyan helyen lakik, hogy az őzikék a kert végében legelésznek.Egyszóval a nyugdíjasgeneráció is legalább annyira heterogén, mint az aktívak, mint ahogy köztük is vannak becsületes adófizető lúzerek, akik tisztes szegénységben élnek munkából!!! meg a mindenkin átgázoló, adót nem fizető percemberkék, akik ma állami földet haszonbérelnek szarérhúgyér, holnap napelemgyárra nyernek csilliókat. Ezek idős korukban is ilyenek lesznek....

Ringlósztár 2012.06.04. 09:00:56

Ez a geszti mekkora egy fos + plagibázta a nickemet a köcsög.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.06.04. 09:02:34

végre valaki ki meri mondani, hogy Geszti ciki, és sose tett le az asztalra semmi művészit, vagy értéket.

különvélemény 2012.06.04. 09:02:46

@AnnaKarenina:
Adót 2 dolog miatt kell kivetni, az egyik az EU-IMF követelmény, a másik az államadósság stop.
Egyik oldalon költségvetési fegyelmet követelni, másik oldalon meg adócsökkentést, vicces dolog.
Hiába ígért bármit a fidesz, jelenleg nem lehet mást tenni. Az mszp-nek volt lehetősége rendbe rakni a dolgokat, ebből 6 év válság előtt volt, mégsem sikerült.
Akkor dőlt a pénz a gazdaságba, az államadósság is közel duplájára nőtt, mégis eltűnt a lóvé.
A "másik oldalon" azért nincs javulás, mert nincs pénz. Az adók adósságtörlesztésre mennek.

julius7 2012.06.04. 09:04:44

Én nem szavaztam, de szívből drkoltam, hogy egyszer ez a baromnagy bulvármédia kapjon egy ekkora maflást.
Ebből a derék református egyházfiból nem lehet ÚGY médiasztárt csinálni, ahogy azt a műsor készítői eredetileg a győztessel gondolták. Ő az első szó jogán Szt Pált idézte, és minden dicsőséget az Egy Igaz Istennek adott. (szavába is vágott a műsorvezető, mert nem ismerte az írást, nem tudta, hol az ige vége :-( )
A Qvantum meg a 2. hely ellenére szép szerződéseket kap majd, csak a reflektor, meg a sztár magazin nem tud olyan blikkfangosan tudósítani a meghiúsult nyeremény-nyaralásukról.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.04. 09:04:48

@kewcheg: Csak sajnos a gyártósor mellett robotolók nem biztos, hogy megérik a nyugdíjat. :-(

ha -12ből lesz -3, az növekedés (törölt) 2012.06.04. 09:06:57

@AnnaKarenina: "arról már ne is beszéljünk, hogy költi-e egy nyugdíjas sms-ekre a nyugdíját"

óóóó csak kapcsold be a TVt eccer kéccer:
mokka, napló szavazás, ATVs betelefonálós műsor, jóslás, a napilapokba beküldött smsek, gyurcsány cd....
A 13. havit ilyenekre költik...

Kimondom az igazságot (törölt) 2012.06.04. 09:07:23

Puzsérnak igaza van. És elegünk van a 68-as nemzedékből, a liberalizmusból, a kábítószerezésből, mindent tönkreverő hozzá nem értésükből. Húzzanak a picsába, jöjjön egy Jobb nemzedék. Rendet, fegyelmet, igazságot!

csőcsere 2012.06.04. 09:08:43

A 3 millió nyugger országa, ez Magyarország. Kíváncsi vagyok, hogy ki fogja eltartani ezt a réteget, amikorra a fiatalok mind elmennek zöldebb vadászterületre és az utolsó lekapcsolja a lámpát.

Gazz 2012.06.04. 09:12:13

Puzsér fején találta a szöget.

AnnaKarenina 2012.06.04. 09:14:50

@c1582523: Biztos odaírja, hogy Józsi nyugdíjas és Marika nyugdíjas.:) 13. havi meg évek óta nincs.

kewcheg 2012.06.04. 09:15:47

Tudtommal misére ment vasárnap, tehát nem lehet református....:)

meglehetvenni 2012.06.04. 09:16:25

Az is hülye volt aki Gesztit meghívta. Akkor kapcsoltam át a Pax tv-re. Muszáj volt na.

Mad Mind 2012.06.04. 09:21:38

Puzsér is egy nagy nulla. Örüljön, hogy egy szar műsorban ugathat és vigye haza a pénzt, amit érdemtelenül keresett.

AnnaKarenina 2012.06.04. 09:22:16

@különvélemény: Miért hívod magad különvéleménynek? Hiszen ez a hivatalos álláspont.:)
Én még emlékszem, hogy a Fidesz első kormányzása alatt a TB-kasszákat (eü., nyugdíj) tette az elsők között magáévá (értsd: beleolvasztotta a költségvetésbe), mint ahogy most eltette mások nyugdíjra spórolt pénzét. Az adórendszert saját maga fúrta meg a 16 %-os adóval, mert akkora hiányt keletkeztetett, hogy azóta is tömködi a szegények adóival.
Gyurcsány is tehetetlen volt, de volt abban része is a túlmozgásos ellenzéknek, amelyik 300 Ft-ról is rendeztetett népszavazást és "népmozgalmaival" mindent keresztbe vert.
Az USA-nak is van államadóssága, aztán mégsem azt teszik, amit a Fidesz. Válságos időben tartozni kell, ha országról van szó.

ha -12ből lesz -3, az növekedés (törölt) 2012.06.04. 09:26:00

@AnnaKarenina: ezek ugyanazok akik felhívják az ATVt és elpanaszkodják, hogy mennyire hiányzik a Gyurcsány elvtárs...
A jósdás meg betelefonálós műsorokból kiderül, hogy ezek ugyanazok a tipikus komcsi nyugdíjasok, akik MSZP majálisra járnak, és tapsolgatnak mesterházy táncának.

A tvből a hangjuk alapján nem nehéz rájönni a korukra. Az index videón meg még látni is lehet kik járnak MSZP majálisra. Ugyanaz a halmaz.
és most is ők döntöttek, a fiatalok leszarják ki nyeri a csillag születiket.
Az agresszív vén komcsik viszont nem.

Plumper 2012.06.04. 09:26:34

Geszti leragadt az 1980-as évek jófejkedő humorherold szintjén, ami már akkoriban is inkább ciki, mint menő volt.

Mrs.Columbo 2012.06.04. 09:29:15

"És mielőtt még kigyulladna a kommentfal a klaviatúra hisztérikus csapkodása folytán: igen, az én anyám is nyugger"

Én nem az anyám miatt csapkodok, hanem magam miatt. Tudom, hogy egyszer én is leszek nyugger, és ugyanúgy, ahogy a nagymamám, én sem fogok tudni megélni a nyugdíjból.
Ja és persze azt is tudom, hogy az akkori fiatal generáció ugyanúgy azt fogja várni, hogy minél hamarabb megdögöljek, mint a mostani. (Más magyarázatot nem nagyon találok a nyugdíjasokkal kapcsolatos megnyilvánulásokra.)

Plumper 2012.06.04. 09:31:06

"Kimondom az igazságot" egy utolsó fasiszta állat. Goebbels is az "igazságot mondta ki", aztán mi lett belőle. Rend, korbács, 1984. az ilyen gusztustalan fasiszták mindig elbuknak előbb vagy utóbb, csak aztán újból előjönnek a pöcegödörből. ettől fogom óvni a gyerekem.

AnnaKarenina 2012.06.04. 09:32:50

@c1582523: 1. Mindenkinek joga van a világnézetéhez. 2. Talán abban a betelefonálós műsorban nem emeltdíjas a vonal. 3. Láttunk már Fidesz mellett tüntető kereplős öregasszonyokat és -embereket.
Mindebből az következik, hogy amit írtál, abból nem következik semmi.

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.04. 09:35:43

@Kimondom az igazságot: takarodj vissza az indexes pol.fórumra, te rühes náci!

mig 2012.06.04. 09:36:53

Nem kell ezen melazni tul sokat. A QXXL megmutatta magat, ez eleg ahhoz, hogy szerzodeseket, meghivasokat kapjanak. Felesleges leszolni barmelyik szereplo szavazoit - az hogy nem csak a produkciora, hanem az emberre v. amit kepvisel szavaztak az is egy velemeny. PR pedig olyan kommenteket kap, amelyeket megerdemel ill. ahogy o is kommentel. Mindenkinek tiszteletbe kellene tartani masok velemenyet, es ez az amihez o keves... De a fikazasban persze elso, mondjuk azt a legkonnyebb. Uezt elmondhatta volna azzal is, hogy a nep, a hit embere gyozott es nem biztos, hogy a tehetseg.

ha -12ből lesz -3, az növekedés (törölt) 2012.06.04. 09:39:30

@AnnaKarenina: ó én imádok általánosítani, a fideszes nyugdíjas nem erre költi a pénzét, az előfizet a létező összes jobboldali heti-/napilapra, a maradékot meg bedobálja perselypénznek, vagy félreteszi ( persze nem az unokáknak, gyereknek jobb autóra hanem a temetésére....)

jooasszony 2012.06.04. 09:39:30

Ciki, hogy nagypofájú megélhetési megmondó emberek nyomják a hülyeséget mindenhol... tipikus példány Puzsér... ömlik belőle a túláradó egó, csupáncsak meghökkenteni akaró, de sajna mondani semmit sem tudó kotyvaléka....talán felette járt el az idő, mert nem veszi észre, hogy a nyuggerezés már régóta nem " comme il faut".

Más.. abba, meg bele kell nyugodni, hogy a mai tehetségkutatókon az nyer akire több telefonszavazatot küld az istenadta nép... akárhogyan is tudja ezt produkciójával elérni..tehetség, családi összefogás stb....

ha -12ből lesz -3, az növekedés (törölt) 2012.06.04. 09:43:14

@AnnaKarenina: ó én imádok általánosítani:
a fideszes nyugdíjas az nem ilyenre költi a pénzét, Ő előfizet az összes jobboldali heti-/napilapra, a maradékot meg elszórja perselypénznek, esetleg évente egyszer elmegy Erdélybe. És ha még ezen felül is maradt akkor félreteszi (persze nem a gyerekeknek vagy unokáknak hanem a temetésére...).

Addsa 2012.06.04. 09:45:39

Tök jó, hogy ennyien komolyan veszik ezt az egész szart.

A Csillag Születik _szórakoztató_ műsor. Köze nincs semmi máshoz. Puzsér meg egy szereplő benne, egy szerepet játszik el.

Hatnak szépen az érzelmekre, ezért szórakoztat és ezért hívja fel magára a figyelmet.

Szerintem kb. ennyi. Hozzátéve, hogy a műsor kizárólag Puzsér miatt volt nézhető. Mondjuk hozzáteszem, hogy az is csak a YouTube-on, válogatásban.

Szerintem meg kellene szokni, hogy nem azért vannak ezek a versenyek, hogy tehetségre leljenek, hanem, hogy eladják a reklámidőt. Pont ennyire kellene komolyan venni.

AnnaKarenina 2012.06.04. 09:49:15

Egyébként meg rémesen gusztustalannak és ízléstelennek tartom, hogy Puzsér a jó ízlésért való folytonos küzdelmében most egy olyan okot nevezett meg, amivel alantas ösztönöket mozgat meg. Azt jelentené ez, hogy minden fiatal és minden középkorú hibátlan, kiművelt ízléssel rendelkezik, csak a nyugdíjasok nem? (Nem öregek, idősek, hanem a juttatásuk után elnevezettek.)
Volt itt -szerintem- egy igazi tehetség, a Marci gyerek, aki ha még nem is tudta szavakkal kifejezni, hogy mi az, ami őt belül nyugtalanítja, feszíti, az általa megtalált népdalok ösztönös újrafogalmazásával meg tudta jeleníteni. Ezzel kapcsolatban pedig Puzsértól folyton csak azt hallottuk, hogy írjon saját számokat, meg aktualizáljon. Ettől folyton az az érzésem támadt, hogy a legcsekélyebb mértékig sem bízik az emberek absztrakciós képességében, sem abban, hogy egy hitelesen előadott mű akkor is megérinthet valakit, ha pontosan nem is érti.

AnnaKarenina 2012.06.04. 09:53:39

@c1582523: Ha van is igazság abban, amit írsz, azért nem ártana a megfogalmazáson elgondolkodni. Mert így csak az derül ki, hogy az öreg csak ártalmas lény, pedig tapasztaltabb és néha még bölcsebb is is, mint egy fiatal, nem beszélve arról, hogy megvan a szerepe a családban, és sokszor még ő támogat a nyugdíjából nála fiatalabbat is.

Gazdagréti Jack Bauer 2012.06.04. 09:56:02

@AnnaKarenina: Azért az jól megmutatja egy ország kulturális színvonalát, hogy több csatorna(mindkét oldalon) délutáni műsoridőben beültet egy olyan műsorvezetőt egy asztal mögé, akit simán lehetne helyettesíteni egy autók kalaptartójáról elcsent bólogató kutyával. Csak az orrára kéne pöccinteni időnként és az is tudna helyeselni az agyhalott betelefonálóknak, akik azt gondolják, hogy most jól megmondják a tutit. A többi proli pedig nézi és teli szájjal vigyorog, meg lett mentve a haza, hogy "odamondott nekik" ez a jaóasszony/jaóember...

moesko 2012.06.04. 10:04:07

ópuzsérdrágám, mert te jobb vagy gesztinél vagy akárkinél azzal, hogy elteszed a gázsiját a műsornak, amit aztán több ponton lehordasz.

egyetértek minden szavával egyébként, de úgy összességében eléggé visszásnak tartom az ilyen megnyilvánulásokat, pláne ennyire rövid idővel a műsor után.

AnnaKarenina 2012.06.04. 10:07:58

@Gazdagréti Jack Bauer: Szerintem ezek rétegműsorok lehetnek. Sem az egyik (műsorkészítő), sem a másik (betelefonáló) oldalt nem értem, mire jó neki, de a lehetőséget a műsorkészítő teremti meg.
A kulturális színvonal szerintem jobban függ attól, hogy mit olvasunk, milyen filmeket nézünk, milyen zenét hallgatunk, járunk-e színházba - műveljük-e magunkat.

parrre 2012.06.04. 10:08:15

Az ér, hogy én szeretem amit a Geszti csinál?
Ettől még lehetek rendes ember?

Sokorai_Atala 2012.06.04. 10:11:50

A mama nálunk nem tud sms-t írni. A másik tata sem, s szerintem a legtöbb mama és tata sem. Ezért butaságnak tartom, hogy ők nyerették meg az énekessel a műsort (mármint ez a réteg).

genyamagyar 2012.06.04. 10:16:39

Puzsér egy fasz!

Azért fasz, mert fogalma sincs arról, hogy nyugdíjas nem nézte a CSISZ-t, mert baromira nem érdekelte sem az AC/DC, sem a QXXL. És nem hogy nem nézte, de hogy még szavazzon is... ?

Hogy lehet ilyen naív valaki, mint Puzsér?

Ja, és milyen előjogokért harcoltak eddig a nyugdíjasok? Hol volt ilyen harc, demonstráció? Elképzelem Mari nénit, amint a villamos sinekhez láncolja magát, hogy ingyen utazhasson.

Hol lobbiznak és milyen előjogaik vannak a nyuggereknek, kedves Puzsér?

Ja és még egy! 13. nyugdíj, ami ugye azt jelenti hogy éves szinten a nettó(!) jövedelem 8,3%. Bruttóban ez mennyi lehet? Mondjuk legyen 14%. Namármost ha bármelyik politikus beígérne a dolgozó embereknek 14%-os fiz.emelést, nos akkor persze, hogy rá szavaznának.

(vulgáriasabban: van aki az anyjával is szexuális életet élne, nem hogy csak rászavazna!)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.06.04. 10:25:40

@tundrazuzmo: hihetetlen baromság. De a nép ezeket kajálja.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.04. 10:27:22

@AnnaKarenina: "pedig tapasztaltabb és néha még bölcsebb is is"
Ez sajnos a magyar nyugdíjasokra egyáltalán nem igaz. Főleg azokra nem, akik az előző rendszerben a ládagyárban 120%-ban gyártották a semmit.

Gondolom hallottál már, hogy ezek a becses munkában megfáradt emberek a 70-es 80-as végében már annyi deficitet gyártottak a munkahelyükön, hogy már azért kaptak fizetést, hogy ne csináljanak semmit???
Nos itt tapasztalatról és bölcsességről beszélni nem más, mint a jelenleg aktív generáció szemen köpése.

Viktus 2012.06.04. 10:32:38

@tisztakéz:

:D:D:D:D

A nyugdíjasok jelentős hányada ma már jobban éldegél, mint az aktív rétegek pl. akik gyárakban dolgoznak ... A szomszédok kilencvenes évekbeli nyugdíjas ábrázolása az már rég elmúlt a mai 70 körüli korosztály is már igen szép nyugdíjakat kap.

Viktus 2012.06.04. 10:34:21

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Na meg volt egy jelentős technikai korszakváltás is így mondjuk hiába tudta Béla bá ragyogóan forgácsolni a cuccot a gyárba egy CNC gépnél lemerevedne ... vagy emlékezzünk vissza a nyugdíjazások előtt, amikor Marikáknak át kellett térnie a hivataloknál a varázslatos számítógépekre mi szenvedések voltak.

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.04. 10:34:26

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): a jelenlegi "aktív generáció" (gyk: a magadfajta nyuggerező tetvek) kb. mást sem érdemelnek, mint szemen köpést.
Ti mit tesztek az _ország_ építéséért? Nem a saját zsebetek töméséről beszélek, mert az némelyikőtöknek kurvára megy. De ezen túl? Megy az öregek "nyuggerezése", eltaposása. Arra nem vagytok képesek, hogy a lusta seggeteket felemeljétek az ülésről, ha egy idős ember felszáll a buszra/villamosra...

(félreértések elkerülése végett: nem en bloc a mostani fiatalokról beszélek, csak ezekről a nyugdíjas gyűlölő, nagypofájú vadbarmokról)

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.04. 10:36:12

@Viktus: én viszonylag kevés ilyen "szenvedésre" emlékszem. A többségnek viszonylag könnyen ment (azért a "szenvedés" kategóriába ne soroljuk azokat, akik mintegy kötelességből siránkoztak egy sort, hogy jajjistenemmileszígyvelem, aztán két perc alatt megtanulták...)

Mad Mind 2012.06.04. 10:36:43

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Köpd le apádat..
Mert senki sem dolgozott 2 évtizedig ugye? Annak a szülésznek kellett volna más munkát vállalnia, aki téged világra engedett.

genyamagyar 2012.06.04. 10:37:34

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

"Gondolom hallottál már, hogy ezek a becses munkában megfáradt emberek a 70-es 80-as végében már annyi deficitet gyártottak a munkahelyükön, hogy már azért kaptak fizetést, hogy ne csináljanak semmit???"

Ez természetesen nem igaz, urban legend.
Nem kell mindent beszopni!

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.04. 10:38:15

@Mad Mind: én másképp fogalmaznék, ha már a születése körüli problémákról beszélünk...
Anyukája megszüli, OK. De ott volt a köldökzsinór. Miért nem tekerte a nyakára és fojtotta meg vele még idejében? :D

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.04. 10:41:50

@genyamagyar: 80-as években már dolgoztam. Akkor épp egy tönkremenőben lévő nagyvállalat számtech. részlegén voltam operátor (illetve a végén kiváltunk és önálló számítógépes vállalatként működtünk). Bizony rengeteg "munkahiány" feliratú gépnapló bejegyzés keletkezett pl. napközben.
Programozóként már volt munkám.
De az is igaz, hogy szüleim is onnan mentek nyugdíjba és ők azért keményen dolgoztak az utolsó percig, pedig akkor már döglődött az ipar.

Karnamantra 2012.06.04. 10:55:28

Ti szombat este csillagszületiket néztek? :D :D

2012.06.04. 10:58:53

A muterom is nyugger, mégis a Quantumra szavazott. Fényévekkel jobb volt, mint a nótafa.
Hozzáteszem, hogy 4 évvel vagyok nótafánál öregebb, de kinézetre egy tízessel fiatalabbnak látszom. Talán nem kornyikálok annyit... inkább a sport.

De a Quantumékat nem féltem: eléggé jó belépő volt nekik a világsikerhez az eddigi mutatványuk, és tuti, hogy lesz még jobb dolguk is, mint a szaros 12milla, mínusz az adó.

Hajrá Quantum ;)

Tell Vilmos 2012.06.04. 11:03:23

Ritka egy ellenszenves figura, de speciel ebben és sok mindenben tök igaza van!

pilar ternera 2012.06.04. 11:06:01

egyáltalán nem néztem a műsort. a döntőből láttam, a QXXL-t és Jennifert, de ennyi. csak a Puzsérról szóló cikk miatt jöttem, de le vagyok döbbenve!

akik itt ekézik a nyugdíjasokat, azoknak se anyjuk, se apjuk, se nagyszüleik nincsenek?!?!?

sajnálják tőlük még a nyugdíjat is 40 évi munka után? tökmindegy, mit dolgozott, azt, amit mondtak neki, de dolgozott! hajnali 3-kor kelni, gyárba menni és gyártani a "semmit", az nem munka? sokan meggondolnák a mai fiatalok közül, hogy csinálják-e, mert rohadt lusták (vagyunk)!

hánynom kell!

2012.06.04. 11:08:58

Majdelfelejtettem...
Aszonta nótafa, hogy ha győzni fog, akkor nem ő győz, hanem az az érték, amit ő képvisel.
Vazze, 30 éve érték volt a dalolás, nótázás, kornyikálás, sőt, a Budapest TV-n, még nem is olyan régen szintúgy érték volt egyeseknek, de még a nóta TV-n is az bizonyos szemszögből.
De könyörgöm: 2012-t írunk!!!
Na ezért (is) várom már azt a világvégét annyira!

rexter 2012.06.04. 11:09:06

hehe kemeny duma de van benne igazsas. ettol fuggetlenul aki x-faktort, megasztart, cssz-t nez az szerintem egyszeruen hulye.

közösperonos átszállás 2012.06.04. 11:11:50

@SamSem: "Hozzáteszem, hogy 4 évvel vagyok nótafánál öregebb, de kinézetre egy tízessel fiatalabbnak látszom. Talán nem kornyikálok annyit... inkább a sport."

Inkább az lesz, hogy neked van borotvád. :-)

Viktus 2012.06.04. 11:15:05

Én eleve azt nem értem mi a francnak egy tv adón egy évben két dalolós verseny? lényegében ez a csillagos is az, mint az x-faktor. Nem termel ki ez az ország annyi jó dalos pacsirtát magából ... meg még a konkurencián is ilyesmi dalolászás ment.

Viktus 2012.06.04. 11:18:04

@Pilar Ternera:

Nem sajnálja senki csak a nagy össznépi cumiból mindenki kivehetné a részét.

AnnaKarenina 2012.06.04. 11:18:47

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Ezekkel az általánosító és érdekes módon mindig csak degradáló summázásokkal nem megyünk semmire. Minden korosztályban vannak műveltebb, tanultabb, kevésbé művelt és tanult, valamint egyáltalán nem művelt és tanult rétegek. Talán te is hallottál arról, hogy a 70-es, 80-as években is dolgoztak egyetemet, főiskolát végzett emberek, jó szakmunkások, mert hogy már akkor és egy kicsit előbb is voltak már mindenféle iskolajellegű intézmények.:) A deficittermelésről meg annyit, hogy most szeretne az ország akkora piacot, mint akkor a SzU volt és általában a KGST (meg akkora államadósságot is, amiről mindig azt mondták, belerokkan az ország, azóta tudjuk, hogy nincs így). Ha itt nem lett volna semmi, akkor nem is tudtak volna mit privatizálni, a multik lerombolni, hogy ne legyen konkurrencia. Hazugságokon, féligazságokon nőttök fel, de talán egyszer majd igazán kíváncsiak lesztek az igazságra.

pilar ternera 2012.06.04. 11:21:41

@Viktus: de igen, olvass csak vissza!
kiveszik ők is, ha mást nem nézel, csak mondjuk a rokkant-nyugdíjasokat...

én annyi évi munka után nem sajnálom tőlük. örülnénk mi is, ha nekünk is lenne majd nyugdíjunk, bár ez délibáb.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.06.04. 11:27:05

@DeToXXX: jaja, én is ezt hallottam Carl Sagan-től

tjunior 2012.06.04. 11:28:32

@julius7: hát igen, akkor fog meglepődni amikor majd feleséget keres az RTLen, merőgazda

tjunior 2012.06.04. 11:30:32

@julius7: ja tényleg, minta Elekről is készült volna, már Sztori, meg Kiskegyed (az van még) meg XY random pletykalap címlap, szóval ez már múlt, hogy Elekből nem lehet celebet kreálni,

AnnaKarenina 2012.06.04. 11:32:37

@Viktus: ettől tudok elszomorodni. Amikor mindent, ami körülöttünk történik szinte vallásos alapon, eleve elrendelésként fognak fel és max. kárenyhítésen gondolkoznak és nem azon, hogy mindez lehetne egészen másképp is. A nyugdíjas a legnagyobb fellendülésben is rosszul jár, egyrészt mert idős és korlátozottan tud már bármit is igénybe venni, másrészt mert más nem képes a saját helyzetén javítani. Ez a többi korosztályokra nem mondható el. A magyar átlagnyugdíj alacsony, ennél lejjebb menni már pofátlanság lenne.

Viktus 2012.06.04. 11:38:12

@AnnaKarenina:

Differenciáltan kell kezelni ezt a problémát ti is birkák vagytok ezzel a nyugdíjas sors siratással meg az ellen oldal is. Köztes megoldást kellene bizony előbb-utóbb bevezetni az ország lehetőségeihez igazítva pl. a százezer feletti nyugdíjakkal rendelkezők fizessenek az utazásért ...
Az elég szomorú, hogy a volt mezőgazdasági dolgozók-háztartásbeliek stb. aprópénzen tengődnek, és maguknak termelik az ételt, de sok-sok nyugdíjas már régen nem az a kategória.
Ez a fellendüléses szöveg meg epic fail kategória lásd. a tizenharmadik havi nyugdíjak osztogatása után.

franczferencz 2012.06.04. 11:38:37

Nyugdíjközeli korú vagyok Beatles nemzedék. Félszemmel bele-belenéztem ebbe a műsorba, és 1 percig nem volt kétségem affelől, hgy MJE nyeri a közönség szavazataival. A Quantumnak szorítottam ezerrel, mert jók, és intelligensek. Van jövöjük. Több felkérést fognak kapni, mint János bá', akinek zenei ízlését nem nekem (és még sok "nyuggernek" hívott progresszív figurának) találták ki. Mi újság a kis mesemondó fiúcskával? Tud valaki róla valamit?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.04. 11:40:06

@Mad Mind: Apám még most is dolgozik. Köpd le Te a tied, köcsög.

@genyamagyar:
"Ez természetesen nem igaz, urban legend."

Kár, hogy megértem..

Greg C. 2012.06.04. 11:43:00

A quantum nyert volna, ha Puzsér nem pontozza őket mindig magasan, míg a többieket mindig erősen alul. Ezzel egyértelművé tette már az elején, h ő őket favorizálja. Sztem Puzsér kezdeti hatalmas népszerűsége, amit a "mindent jól megmondok, mindig igazam van" stílusnak köszönhetett, a játék végére szépen megcsappant, méghozzá nagyon, és rántotta magával a srácokét is.
Most lehet neki szájalni megint (fölöslegesen). Pont ő mondta: "kultúrmisszió". Sokan megkedvelték az operát a csávónak köszönhetően, így nem csak a nyugdíjasok szavaztak rá. Egyébként mindegy is, mert z egész döntő egy kabarévá vált, amikor a Gringó Sztár előadta Gesztinek az az erősen Orbán-féle politikán nyugvó szövegét.

kanálwarrior 2012.06.04. 11:47:15

@Pilar Ternera: Csak hogy nekünk nem lesz. Tehát az igazságos az lenne ha a mostaniaknak se lenne, nem?

AdmiralRobert 2012.06.04. 11:49:45

Ez a nyugdíjasozás tiszta hülyeség. Én 28 éves vagyok, mégis Mészáros János Elekre szavaztam, mert nagyon szimpatikus volt emberileg, és nagyon jól énekel. A Quantum XXL is nagyon ügyes volt, és Jennifer is nagyon jól énekel és jól is néz ki, de akkor is.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.04. 11:50:05

@AnnaKarenina: Mármint számodra a tények felsorolása ezt jelenti? Jól áll a szemellenző.
Tippelek: Nyugdíjas, vagy más módon eltartott lehetsz.

webnazi 2012.06.04. 11:50:18

@Hertelendi: &Arbet:

Nahát, antiparasztországból
(a kussvárosi panelprolitariátus kádárkaptáros mezeje) máris gyün az orbánkozás és az orbánozás!
Mennyit fizet mostanság mindezért az mszp, lmp, gyerekek?

AnnaKarenina 2012.06.04. 11:51:06

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): A szocialistának nevezett, állami tulajdonon alapuló gazdasági rendszer nálunk azért omlott össze, mert a SzU darabjaira hullott és kilépett mögülünk is, mint nagy gazdasági tér, és azért, mert az 1968-ban beindított új gazdasági mechanizmus megvalósított részelemei öszvérjellegű gazdaságot eredményeztek, újra teret nyert a magántőke és a pénz nem hagyja magát, dolgozni kezd és átalakítja a társadalmi-politikai struktúrákat. Minden más csak ebből és ezután következik.

kanálwarrior 2012.06.04. 11:52:01

@genyamagyar: "nos akkor persze, hogy rá szavaznának."

Legalábbis a gerinctelen, ostoba, szar alakok mindenképp.

AnnaKarenina 2012.06.04. 11:52:51

@Viktus: Amikor 13. havi nyugdíjat adtak, az aktívaknak is volt béremelés. Eleve a nyugdíjemelés össze volt kötve az aktívak bérváltozásaival.

AnnaKarenina 2012.06.04. 11:55:02

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Tipped nem nyert. De vannak még szüleim és idős rokonaim.

AnnaKarenina 2012.06.04. 11:59:35

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): A nyugdíjas vagy más módon eltartott szólásodhoz: A nyugdíj nem eltartottság. Egy normális országban a nyugdíjra befizetett pénzeket biztonságosan befektetik, nem elkótyavetyéli az állam, hanem amikor eljön az ideje, visszafizeti a befizetőnek. Ahol másképp csinálják, ott hazardírozás van a közpénzzel. Látjuk.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.04. 12:01:28

@AnnaKarenina: "A szocialistának nevezett, állami tulajdonon alapuló gazdasági rendszer nálunk azért omlott össze,"
Sosem működött, igazából soha nem is valósult meg. A nagy szocializmus olyan, mint az 50 es évek beli rock'n roll korszak. Sosem létezett igazán. Csak legenda, mesék, emlékek kiszínezve.

"De vannak még szüleim és idős rokonaim. "
Értem én, hogy az ő érdeküket nézed, csak sajnos nem látod, hogy közben kiét csorbítod, mivel gyereked nincs, és Te sem lehetsz túl aktív... :-/

Viktus 2012.06.04. 12:02:17

@AnnaKarenina:

A közszférában csak az állam nem abból él alapvetően, mert ott egyik zsebéből rakja a másikba a pénzt ... a versenyszférában pedig szó sem volt ilyesmiről.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.04. 12:03:22

@AnnaKarenina: "nyugdíj nem eltartottság"

De. Az. Nézz utána magad itt hogy műkszik, belefáradtam, hogy az alapvető tévedéseid javítgassam. Nem is igazán érek rá, ne hari.

Viktus 2012.06.04. 12:06:04

@AnnaKarenina:

Ez jogos csak ez alapján az érveid alapján nem nagyon járna most nyugdíj, ahogy nekünk sem fog járni :P

b46 2012.06.04. 12:10:03

A szavazás megtörtént , a nézők döntöttek, a miértekkel foglalkozni ismeretek hiányában meg teljesen felesleges. Foglalkozzon vele az RTL!

kajus1 2012.06.04. 12:21:55

Puzsér Róbert! Önnek orvosra van szüksége.Ez a megnyilvánulás, és ahogy viselkedett, véleményem szerint nem egy normális emberre

Gabiiiiii 2012.06.04. 12:25:36

@AnnaKarenin
egyaltalan nem vagytok tisztaban a nyugdij elvevel??? A szuleim befizetesei a nygszuleim nyugdijara ment,az enyemek a szuleimere...semmi koze ahhoz,ki mennyit rakott be,annal inkabb,hogy a kovetkezo gereracio mennyit kepes kitermelni..Most eppen hitelfelvetellel sikerul szintentartani,tehat a ygerekeim meg evtizedekig fogjak nyogni a nagyszulei nyugdijat ugy,hogy a szuleik /mi/ mar 80 eves korukban menethek majd el pihenni csirkenyakon es labon,ha arra eleg lesz,amit majd kapunk...Vagy ossze nem dol az egesz renszer addigra,de a mostaniak addig mar ugysem latnak el,nekik csak JAR

Mécsvilág 2012.06.04. 12:28:57

Vallásom és hitem miatt (református) Jánosra szavaztam és egyidős vagyok vele. Ha nem egy "hitbeli" csapatban fociznánk, akkor Quantum lett volna a befutó nálam. Amúgy örülök, hogy a ker. tévé kapott egy nagy sallert János nyerésével, akit nem lehet úgy eladni, mint egy sztárocskát. Robinak meg szerintem jót tenne egy nagy erdei séta, meg egy szerető pár és néhány gyerkőc, hogy lehiggadjon! Áldás, békesség! ps: az írta a Zindex, hogy János vasárnap reggel megköszöni a misén Istennek a győzelmet. Én írtam Zindexnek, hogy reformátusoknál véletlen sincs mise, hanem istentisztelet; erre írt ügyeletes újságíró, hogy nem tudja javítani a cikket, mivel maga János mondta misének az alkalmat. Ez számomra nagy kérdés és talány, ha viszont valóban misének mondta (volna), akkor megy egy református egyházfi (presbitertől) elég nagy szégyen. Én mégis Zindexet tartom hunyónak!

Gabiiiiii 2012.06.04. 12:30:32

majd hulye leszek atadni a helyem,amig en a minimalberemmel teljesaru berletet beszek,o meg az esetlegesen sokszazezres nyugdijaval ingyen utazik..Menjen akkor,mikor nem olyan dolgozot kell felallitani,aki 12 orat huzott le a szar fizeteseert,hogy neki biztosan csongessen apostas a nyugdijjal

pilar ternera 2012.06.04. 12:42:46

@kanálwarrior: tehát azért, mert mi 1x majd szívni fogunk kegyetlenül, szívjanak a szüleink már most is? és akkor te akarod őket eltartani??? logikus...

Gabiiiiii 2012.06.04. 12:45:03

@Pilar Ternera: lehet,mi nem szivnank akkorat,ha megvalosulna a valodi koztehervisles szent tehenek nelkul

Csetepaté márki 2012.06.04. 12:47:01

@AnnaKarenina: "Egy normális országban a nyugdíjra befizetett pénzeket biztonságosan befektetik, nem elkótyavetyéli az állam"

Ja, a nagy elkotyavetyeles a jelenlegi nyugdijasok nyugdijänak kifizetese. Igazad van, egy fillert se nekik!

pilar ternera 2012.06.04. 12:48:08

@Gabiiiiii: ja, kérem, délibábokat kergetni lehet, csak nem érdemes...ez a kapitalizmus, tessék vele megbarátkozni!

kanálwarrior 2012.06.04. 12:48:29

@Pilar Ternera: Egy nemzet vagyunk, nem? Én azt mondom ha egy szív, szívjon mindenki.

pilar ternera 2012.06.04. 12:53:04

@kanálwarrior: igen, de hogyan, ezt kérdezem? oké, nyugdíj nincs holnaptól! akkor azért fogsz ríni, hogy a nyugdíjas anyukád/apukád hogyan tartsd el a méltatlanul alacsony fizetésedből. ha nagyszülő is van még, akkor plusz teher.

szóval, akkor hogyan is?

kanálwarrior 2012.06.04. 12:55:04

@Pilar Ternera: Sehogy, emberek fognak éhen halni. Csak így remélhetőleg kevesebb mintha megvárnánk amíg magától omlik össze az egész rendszer.

pilar ternera 2012.06.04. 13:00:20

@kanálwarrior: ez nem túl humánus hozzáállás.
mellesleg meg, most már egyértelműen tudható, hogy mi lesz/nem lesz a nyugdíjakkal 10-20-30 éve múlva. tehát nincs más megoldás, mint már most arra spórolni. ha egyáltalán megérjük a munka nélkül tölthető életkort addigra. ennyi.
amikor a mostani nyugdíjasok aktívak voltak, még nem volt magánnyugdíjpénztár, ilyen-olyan befektetési lehetőség, állambácsi mindent bevállalt. nehogy azért szívassuk már őket, mert rosszkor születtek!
nálunk már mindezek adottak, mégis szívunk (lenyúlt manyup pénzek). a sors fintora.
tehát csak olyan befektetést, amihez az állam hozzá sem szagolhat! (ha van még ilyen -remélem van)

baliquez 2012.06.04. 13:00:24

Figyelem, wmiki-tlenítő browser-plugin eladó, csak beírod hogy melyik retardált hozzászóló szófosásaira nem vagy kíváncsi és kiszűri a blogmotorból!

Wmikik meg kénytelenek lesznek másik játékot lelni. Puzsér meg bekaphassa a Gesztiét.

Gabiiiiii 2012.06.04. 13:08:04

@Pilar Ternera: ja,csak nekem ez a kapitalizmus,a nyugdijasoknak meg maradt a jo kis akolmeleg?? hogy is van ez?

Gabiiiiii 2012.06.04. 13:12:22

@Pilar Ternera:ha holnaptol beszuntetem a szolidaritas alapu nyugdijjarulek fizeteset,a fennmarado osszeget atadom a szuleimnek.....Tehat nem vadidegenek sokszazezres nyugdijat fizetem belole

de ugyanigy ideje lenne befejezni a tb fizetest is,az allami egeszsegugytol megdogolhetsz

Mijjor 2012.06.04. 13:14:24

@Trompf: Ahogy mondod! De nem szarjuk le, olvassuk és beszélünk róla. Már régen látszott, hogy az idei csillag nyertese Puzsér. Ugyan úgy a semmiből jött, ismeretlen volt legtöbbünk előtt. Aztán most meg az egész szériából rá fogunk emlékezni legtovább. Szóval nagyon ügyes...!

gyárvárosi 2012.06.04. 13:20:24

Már megint a "nyuggerekkel" van baj!
Alig várom már azt a bölcs és emberséges törvényjavaslatot, biztos lesz olyan "képviselő" akinek van képe elővezetni, hogy amint a vén f@sz/p..csa nyugger lesz a Dunába lehet lőni!
És szégyenkezem a nemzedékem nevében, hogy olyan fiatalokat tudtunk csak nevelni, mint ez a.. kritikus.Majdnem embert írtam, bocs.
A szüleik büszkék lehetnek rá, és hasonló gondolkodású társaikra!
Azért is kaptunk olyan pofátlanul alacsony béreket, olyan szar szociális-egészségügyi ellátást mert hogy majd a jövő nemzedék, akit taníttatni kel(nagyon helyesen ingyen!)majd könnyebben , okosabban dolgozik , és a több jóból több jut a nyuggernek is.
Aztán jött a gengszter váltás, az akkor nyugdíjhoz közeli korosztály munkahelyeit sikeresen "elprivatizálták" (hogy milyen szép körülírása a lopásnak)Aki még aktívabb korú volt az itt ott , ha szerencsésebb helyen élt akkor egy multinál tudott munkát kapni, szintén vacak fizetésért, de most már mézesmadzag sem járt!
És akkor az ilyen ifjú emberek aki ráadásul még igazából nem tettek semmit be a közösbe, nagy arccal feleslegesnek, herének, ingyenélőnek nevezik a szüleik , nagyszüleik nemzedékét! Mert köztük csak Nobel-díj várományos tudósok, sztahanovi teljesítőképességű munkaerők vannak. Köztük nincsenek lumpok, alkoholisták, kábítószeresek, stb:Ők a fiatalság, ők a tökéletesség!

Viktus 2012.06.04. 13:32:01

@gyárvárosi:

Ez a nyugdíjas holocaust a legnagyobb viccek egyike ...

Mentol frász 2012.06.04. 13:33:01

A nyuggerek tényleg nézték ezt a műsort? És vajon szavaztak is? Én nem nézem ki az öreganyámból, hogy SMS-t küldjön...

Amúgy a Geszti zenék az utóbbi idők egyik legjobbjai - ez a csóka másik adót néz?

pilar ternera 2012.06.04. 13:38:38

@Gabiiiiii: megint csak azt mondom, azért akarod büntetni őket, mert túl korán születtek?

mellesleg mennyit is kéne adnod havi szinten a szüleidnek, hogy tisztességesen megéljenek? (mert remélem akkor már jobb életet szánsz nekik, mint amiből a nyugdíjra telik)

a tb-s résszel egyetértek.

pilar ternera 2012.06.04. 13:41:26

@Viktus: lehet rajta nevetgélni is, de van benne igazság.

pástétom 2012.06.04. 13:50:54

Tetű Puzsér, és lófaszt a seggébe neki, és minden, a nyugdíjjasokat itt fikázó huszonéves szarjankónak! Harmincasként mondom: remélem magányosan, keserves betegségben, ezernyi gonddal és kis nyugdíjjal tengetitek majd idős napjaitokat. És szenveditek majd az akkori fiatalok pimasz nyuggerezéseit. Mert vissza fogjátok kapni. :P

Gabiiiiii 2012.06.04. 13:59:56

@puccéran Tahitin: a kozel 50 evesekrol mi a velemenyed?? Mit kapunk vissza?????????? Nyugdijunk mar nem lesz,de legalabb nincs 3%-os lakaskolcsonunk meg tuti allasunk sem.Se dotalt gyerekruha,se ingyen utazas,megis mi a fraszt kaphatunk mi vissza???

kontact35 2012.06.04. 14:01:04

Vihar egy pohár vízben, hát nem mindegy, hogy ki nyer,a legtöbb eltűnik, az erőszakos, vagy, tehetséges (utóbbi ritkábban), fennmarad.
Utóbbira példa, ez a dalolás örömétől, és a közönség szeretetétől sugárzó fiatalember, aki szombaton is a "vállán"a vitte a Mackót
www.youtube.com/watch?v=vhlaxT_7b3g
és egy saját szerzemény,az egyik platina, vagy aranylemezéről
Puzsér álma:-) mert magyar, és szövegét,és a zenéjét is az előadó írta
www.youtube.com/watch?v=bWH7uwFKkRo&feature=player_embedded

Gabiiiiii 2012.06.04. 14:02:14

@Pilar Ternera: amiert minket buntetnek,mert rosszkor szulettunk..Nem,egyalatalan nem akarok buntetni senkit,csak igazsagos kozteherviselest akarok..Hogy a gyrekemnek,akinek nincs jovedelme,ne kelljen teljesaron buszjegyet vennie,mig a sokszazezres nyugdijas ingyen utazik..alapvelo igazsagossagot akarok...a szuleimnek annyit szanok,amenynit a ygerekeimnek,egy fillerrel sem tobbet...Most egy kicsit masok az aranyok

pilar ternera 2012.06.04. 14:05:58

@Gabiiiiii: ez nem csak a közel 50 évesekre igaz.
30-40 évesek: nem lesz nyugdíj, van lakáskölcsön (fizethetjük akármeddig), tuti állása manapság senkinek sincs, se dotált gyerekruha (??), se ingyen utazás.

most akkor mi van? licitálunk, hogy kinek szarabb? ne már!

pilar ternera 2012.06.04. 14:10:29

@Gabiiiiii: a kapitalizmus büntet és kész. épp akkor köszöntött ránk, mikor ez minket rosszul érint, ennyi.
mellesleg a sokszázezres nyugdíjas nem hinném, hogy az állandóan lerobbanó BKV-n utazik...
a nagy átalakulások idején mindig szív valaki, most épp majd mi.
az igazságról meg: meghalt Mátyás... ez nem az a rendszer!

lehet állandóan hőzöngeni, lázadozni, meg lehet alkalmazkodni, megoldást keresni is.

Viktus 2012.06.04. 14:12:19

@Pilar Ternera:

Szánalmas. A kutya sem akarja, hogy elvegyék a nyugdíjat csak ésszerűsíteni kellene az ország lehetőségeihez képest, mert ez az éhező nyugdíjas tömegek így 2012-ben már önmagában vicc kategória. A kilencvenes évek óta igen szép nyugdíjakkal mentek el mellette ugyanúgy megmaradtak a mindenféle kedvezmények amire nincsen pénz ez van.

Előbb-utóbb meg generációk szívni fognak az a kérdés, majd egybe csapódik ez le 20-30 év múlva lásd. www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/70-80_eves_nyugdijkorhatar_jon.168170.html vagy fokozatosan.

A nyugdíjaknál már most kategorizálni kellene, ha egy nyugdíjas háztartásban megvan minimálbér / fő összeg bizony fizessen az utazásért legalább meg eü. hozzájárulást is.

pilar ternera 2012.06.04. 14:18:41

@Viktus: én nem is ellenzem, hogy fizessenek ilyen-olyan dolgokért (utazás, eü.), csak ezt az általános negatív hangulatot nem értem a nyugdíjasok ellen.
és hidd el, az "éhező nyugdíjas" kategória nem mindig vicc.

szerencsére pl. az én családomban szülők/nagyszülők is egész szép nyugdíjat kapnak (nem sokszázezrest!), de meg is dolgoztak érte rendesen és nem egy bársonyszékben, hanem pult mögött, fizikailag is igénybe véve!

örülök, hogy most nem nekem kell eltartanom őket (mert miből is tenném?), és remélem az előttünk álló kb. 30 évben meg tudjuk teremteni, hogy az én gyerekeimnek se kelljen majd minket...

hogy még mi mindenre nincs pénz és csak úgy repül ki az ablakon, abba meg bele se kezdjünk!

franczferencz 2012.06.04. 14:47:46

A statisztikák azt mutatják, hogy egész Európa rohamosan öregszik, és nehezen tartja el (fogja eltartani) nyuggerjeit. Ebbe a sorba öregedünk bele mi magyarok is. Éz ezért fog nyerni a tehetségkutatókban egyre több szép hangú, jólelkű (esetleg vallásos), egyszerű gazdálkodó. Európaszerte. Világszerte... Hehe, vége a rocknak, vége a vidámságnak... :D [na jó nem gondoltam egészen komolyan]

Macropus Rufus 2012.06.04. 14:51:46

Van valami bizonyítéka ennek a baromnak arra, hogy az amit állít az igaz?
Vagy csak az a baja, hogy nem az ő kedvencei nyertek?

A nyugerezésért meg olyan tökrugás jár, hogy azonnali hereeltávolítás lenne a vége. Vedd úgy, hogy virtuálisan szétrugtam a zrityódat, te faszkalap.

Színes Géza 2012.06.04. 17:09:15

Gagyi dolog egy műsorhoz elszegődni zsűrinek, majd fikázni a játék szabályai szerinti nézői döntést.
Egy vicc, hogy egy ilyen énekes megnyerhet egy ilyen versenyt, de ha már a nézőkre bízták a döntést, akkor azt nem komilfó fikázni az egyik résztvevőnek.
A nyugerezés meg nettó tirpákság. Mégis mit gondolt ki néz egy ilyen esztrád műsort? Többek közt a nyugdíjas nézők SMS-eiből befolyt pénzből fizették ki a pénzét Puzsérnak is.
Azzal meg jó lesz megbarátkoznia mindenkinek, hogy az egyre növekvő számarányú nyugdíjasok fogják eldönteni szavazataikkal nem csak az ilyen műsorokat, de a politikai kérdéseket is. Nem tetszik? Csinálj sok gyereket!

Színes Géza 2012.06.04. 17:12:03

Ráadásul Puzsér is hájpolta ezt a szegény másodosztályú operaénekest, hogy így kultúrmisszió, meg úgy kultúrmisszió. Szóval nem értem most mit rinyál.
süti beállítások módosítása