Ha az este valamelyik szakaszában a filmezés mellett döntenél holnap, legyél akár a szerelmeddel, akár egyedül, a lényeg: nézz(etek) jó romantikus filmeket. Mert mint minden műfajnak, ennek is vannak kiemelkedő alkotásai, amik egyaránt szólnak nőkhöz és férfiakhoz. Tehát ha még nincs ötleted vagy ezerszer láttad már amit éppen a lejátszóba tennél vagy csak azért mennél moziba, mert épp játszanak valami akármilyen sablon rom-comot, ne tedd, hanem olvass tovább. Az 5 + 1 személyes kedvencem következik a romantikus filmek mezőnyéből, remélem legalább az egyik felkelti az érdeklődésed vagy megjön a kedved az újranézéshez.

Mielőtt felkel a nap (Before Sunrise,1995) és Mielőtt lemegy a nap (Before Sunset, 2004)

Önállóan is megállják a helyüket, mégis érdemes együtt tekinteni rájuk. A hangulatteremtésben és egy adott pillanat érzéseinek megragadásában utánozhatatlan Richard Linklater filmjében a húszas éveik elején járó Celine (Julie Delphy) és Jesse (Ethan Hawke) egy vonaton találkoznak össze. Megismerik, megkedvelik egymást, és együtt töltenek egy napot Bécsben. Ők beszélgetnek, a kamera pedig követi őket. Ennyi pedig elég is egy nagyszerű filmhez. Linklater hibátlanul rendez, a dialógusok izgalmasak és intenzívek, a két fiatal tele van élettel, vágyakkal, reményekkel és az őket megformáló színészek szerencsére elegendően tehetségesek ahhoz, hogy mindezt tolmácsolják is felénk. Csodálatos alkotás, hibátlan befejezéssel.

A szereplők életútjai 10 év múlva keresztezik újra egymást, és ha egy folytatás túlszárnyalhatja elődjét, akkor a Mielőtt lemegy a nap ezt meg is teszi. Talán a még szűkebb időkorlát, talán az érettebb, életszagúbb, és ennek betudhatóan szomorkásabb hangulat teszi mindezt, vagy talán hogy hőseink igazán felnőttek. Linklater remekül reflektál a Bécsben töltött éjszakára, nem tolakodóan, hanem a beszélgetések folyamán szerves részévé, mintegy negyedik szereplőjévé teszi azt a folytatásnak (a harmadik Párizs). Egyszerre szívmelengető és fájdalmas film, még az elődjét is felülmúló zárlattal. Zseniális, kötelező néznivaló mindkét darab, idén pedig érkezik a harmadik felvonás.

Napos oldal (Silver Linings Playbook, 2012)

Valószínűleg hosszú évek óta ez a legjobb romantikus vígjáték és az Amerikai Filmakadémia is így gondolhatja, hiszen rengeteg Oscar-jelölést kapott a film, többek között mindegyik színész kategóriában. A film két komoly tragédián átesett, a környezetük által őrültnek, furcsának tartott kívülálló egymásra találásának történetét meséli el. Teszik ezt életszerűen, egy feszültségekkel teli hullámvasúton haladva humorosan és szerethető módon. Hiteles a dráma, hiteles a boldogság, ez egy nagyon eltalált feelgood film, ahol az összes szereplőt megkedveltem. Cooper és Lawrence párosa szenzációs. Ha szerencséd van, ezt még el is csípheted a mozikban.

Csuklónyiszálók (Wristcutters: A Love Story, 2006)

Imádnivaló fekete humorú feelgood romantikus roadmovie az öngyilkosságról. Már ebből a mondatból is látszik, hogy egy nagyon különleges filmről van szó, amihez még csak hasonlót is nehezen tudnék mondani. A fakó fényképezés nagyszerű, kellemesek a zenék, a karakterek pedig indokolatlanul szimpatikusak. Néha mintha kizökkenne a ritmusból és lelassul, de annyira eredeti az alapötlet és annyira ironikusan életigenlő az egész románc, hogy ez könnyedén elnézhető. Shannyn Sossamon gyönyörű, a befejezés utáni mosolygás garantált.

Harry és Sally (When Harry Met Sally, 1989)

Harry és Sally első találkozásukat követően perceken belül összevesznek, véleményük kibékíthetetlenül eltér egymástól a világ számos dolgát illetően, de szerencsére pár óra múlva örökre el is köszönhetnek egymástól. Az élet azonban újra és újra összesodorja őket az elkövetkező évek során és végül nagyon jó barátokká válnak. A kérdés már csak az, innen hogyan tovább. Egy nagyon erős forgatókönyv, zseniális párbeszédek és Meg Ryan + Billy Crystal remeklése teszi ezt minden idők egyik legjobb romantikus filmjévé. Okos, szerethető és végtelenül szórakoztató alkotás, amit érdemes újra és újra elővenni. 

A szív hídjai (The Bridges of Madison County, 1995)

Az előzőektől eltérően ez egy igazán szívszaggató mestermű Clint Eastwoodtól, aki a rendezés mellett a férfi főszerepet is magára vállalta Meryl Streep partnereként. Bárhova, bármikor becsaphat a villám, ezt bizonyítja ez a történet, azonban egyáltalán nem biztos, hogy az egymásnak teremtettség elég lehet a beteljesüléshez, ha már számtalan kötelezettségünk van. Az élet és az emberi természet ismeretéről árulkodó, felkavaró és elgondolkodtató alkotás a szerelemről és hogy annak igazi formája tényleg mindig bukásra van-e ítélve. Ez az a film, amihez egyértelműen kell egy bizonyos érettség és még így sem biztos, hogy a szereplőktől jóval fiatalabban igazán át lehet élni.

+1 A légy (The Fly, 1986)

Aki nem szeretne klasszikus értelemben véve romantikus filmet nézni az este, az is kap egy tippet. A légy amellett, hogy minden idők egyik leghatásosabb és legundorítóbb, iszonyatos erejű horrorfilmje, egyben egy végtelenül tragikus szerelmi történet is. A trükkök leírhatatlanok, egy karakter önnön nagyszerűsége által való felfalása pedig talán sosem volt ennyire letaglózóan ábrázolva, itt tényleg mindent fel kell adni a sikerért, lelkileg és fizikailag egyaránt. A film végig két főszereplőjére koncentrál, akiknek kapcsolata azonban az előbb említett okoknál fogva sosem teljesedhet ki. A finálé megrázó és döbbenetes, akik nem idegenkednek a horrortól, azoknak mindenképp látniuk kell Cronenberg zseniális filmjét.